Translate

2011. július 25., hétfő

Császármorzsakedvelőknek-Darás rétes Vas megyéből



A nagymamám még természetesen maga nyújtotta a rétest, néha anyukám is megcsinálja, én már leginkább réteslapból dolgozom. Sütünk túróst- kizárólag sósan, sok tojással, hogy könnyű legyen, meggyes-mákost, sima meggyest, almást, néha káposztást. Az én kedvencem a darás. Sehol másutt nem találkoztam ezzel, csak Körmenden a nagymamámnál, bár a sógorom úgy emlékszik, hogy a Baranya megyei nagymama is sütött ilyet. Aki szereti a császármorzsát ( nem az igazi Ferenc József-félét, hanem a darából készültet), nem fog csalódni benne, érdemes kipróbálni. A lekvárnak darabosnak lennie, a legjobb a dzsem. Az enyémben most meggylekvár volt, lecsepegtetett meggybefőttel is meg lehet csinálni. Pontos cukormennyiséget nem tudok írni, ízléstől és a lekvár édességétől is függ. Utólag porcukorral lehet korrigálni.

Hozzávalók ( 2 rúd réteshez)

1 csomag 6 leveles réteslap
0,5 l búzadara
2 db tojás
6 evőkanál olaj
4 dl tejföl
csipetnyi só
ízlés szerint cukor ( 3 púpozott evőkanál)
fél üvegdarabos meggy, málna vagy ribizlilekvár
reszelt citromhéj
1 zacskó vaníliáscukor (ez nem kötelező)
olaj vagy olvasztott zsír a réteslapok megkenéséhez

Először a tölteléket készítjük el. A tojást habosra keverjük a cukorral (vaníliáscukorral) és a csipetnyi sóval. Hozzáadjuk a darát, a 6 evőkanál olajat, majd a tejföllel simára keverjük. Belereszeljük a citromhéjat. Ezután legalább egy órát állni hagyjuk.

Nedves konyharuhán kiteregetjük az első réteslapot, megkenjük olajjal, ráhelyezzük a másodikat, ezt is megkenjük olajjal, majd következik a harmadik. Ezen elosztjuk a darás töltelék felét, és majd darán szétosztunk néhány kanál meggylekvárt. A konyharuha segítségével feltekerjük és zsiradékkal kikent tepsibe fektetjük. Hasonlóan járunk el a második adag réteslappal is.

A sütőt 210 fokra melegítjük (légkeveréses sütő), 7 percig ezen a hőmérsékleten sütjük a rétest, majd 130 fokra csökkentjük és további 15-20 percig hagyjuk a sütőben. A rétesek tetejét megkenjük zsiradékkal és aranysárgára sütjük. Még melegen megszórjuk porcukorral.

2 megjegyzés:

Anikó írta...

Nálunk úgy készítette Anyósom meg az ő rokonsága, hogy sok grízt aranyszínűre pirított, bőven meghintette a kinyújtott tésztát vele, ment rá cukor, magozott meggy, vagy cseresznye, vaníliáscukor meg a többi ami kell, tejfölpöttyök, zsírpöttyök és szépen feltekerték, megsütötték, isteni finom volt, nagyon szerettem mindig, úgy is hívták darás meggyes vagy darás cseresznyés. Ők felvidékiek ott rendszeresen készítették gyümölcséréskor, sőt szilvával is készült:-))))))

nempiskóta írta...

Fenségesen néz ki, ezt muszáj leszek reprodukálni!

Related Posts with Thumbnails

Copyright

Az oldalon megjelenő fotók és írások a szerző tulajdonát képezik. Azokat kizárólag engedéllyel, a forrás megjelölésével lehet felhasználni.