Translate

2011. december 23., péntek

Ólomüveg sütemény - ha kevés a karácsonyfadísz



Kevés a dísz. Kevés a szaloncukor. A mézeskalács is. ( Persze, mert nagy a fa....) Kéne ólomüveg süteményt sütni....

De nem fogok. Mikulás előtt kipróbáltam, az eredmény nagyon szép lett, de az odavezető út felért a Mont Blanc megmászásával (Himalája-effektus). Másrészt hála Edinának és Lacinak rengeteg szaloncukrunk van.....

Több helyen is olvastam erről a süteményről, amit inkább nevezzünk emberi fogyasztásra is alkalmas dísznek. Egy blogban savanyúcukor helyett gumicukrot emlegettek, a biztonság kedvéért beszereztem mindkettőt. Kemény cukorkából nem volt nagy választék: kólás, ibolyás vagy nagyon savanyú sokszínű. (utóbbit vettem a szín miatt). A gumicukornál a gumimaciknak szavaztam bizalmat,mert azt egyébként is szeretik a gyerekek.

Ami még nagyon fontos: olyan szaggatókra lesz szükségünk, amelyekből kicsi és nagy formánk is van. Én idén a német Aldiban tettem szert egy ilyen készletre.

A tésztánál Kiskukta receptjét használtam, de harmadnyi mennyiséggel dolgoztam, ebből is elég sok lett.

A savanyúcukrokat még reggel megtörte mozsárban a lányom, de miután egyéb dolgom is akadt, 3 órát állt a kis tálakban a cukorpor. Természetesen sziklává keményedett,mert anyuka, aki egyébként kémia szakos, nem vette számításba, hogy a cukor higroszkópos, vagyis köti a vizet nagyon... Nekiestünk újra, nekem meg új mozsarat kellett vennem.

A tésztával nem volt gond, kiszaggattuk, cukorpor a közepébe-aztán be a sütőbe.

Kevés a cukorpor. Megolvadt szépen, de nem tölti ki a likat. Nem baj, tettünk még bele. Sült tovább. Tészta nyers, a cukor viszont karamellizálódott. Barna mind.

A következő adagnál korrigáltunk. Előbb bement a tészta 5 percre, utána bőven cukorpor. Gyönyörű. Lásd a képet.

Vérszemet kaptunk. Gumimacik jöttek. Zöld, fekete, piros, narancs. Nem fértek be a lyukakba, úgyhogy fej és végtag amputáció következett. Undorítóan olvadt a sütőben, ráadásul beitta a tészta is. Különösen a fekete rút. A tepsiből lehetetlen kiemelni, hozzáragad a zsírpapírhoz is. Reménytelen.

A szépeket még egy kis cukormázzal is feldíszítettem, aztán mehettek az iskolai karácsonyfára. Néhány mohó családtag azért megdézsmálta, de csodák csodája másnap nem hiányzott belőle több. Az íze ugyanis fertelmes.

Hozzávalók:

750 gramm liszt
250 gramm porcukor
200 gramm méz
150 gramm vaj
3 tojás
1 teáskanál szódabikarbóna
1 kávéskanál őrölt gyömbér
1 kávéskanál szegfűszeg
1 kávéskanál fahéj
töltetlen keménycukorka

A vajat és a mézet felolvasztjuk gőz felett. Levesszük a tűzről, hozzáadjuk a tojásokat és a szódabikarbónát. Utána a többi hozzávalót is belekeverjük. Egy órát pihentetjük folpackba csomagolva (nem kell hűtőbe tenni).

Közben mozsárban megtörjük a kemény cukorkákat.

180 fokra bemelegítjük a sütőt. Lisztezett deszkán 2-3mm vastagra nyújtjuk a tésztát, kiszaggatjuk. A tetejébe szúrunk egy kicsi lyukat, így könnyebb lesz felfűzni. 5 percre sütőbe tesszük, azután a közepébe öntjük a cukorport. Addig sütjük, amíg a cukorpor megolvad, de még nem karamellizálódik.


2011. december 2., péntek

Advent 3. Diós-marcipános friandise ribizlilekvárral


Mindjárt itt van advent második vasárnapja. Mondanom sem kell, hogy a Doboz megint üres.... Úgyhogy ma újabb receptek kerülnek kipróbálásra: indul a mogyorós-karamellás gúla és narancsos csillag hadművelet. Ha sikerül, akkor holnap felteszem a képeket és a recepteket és vasárnapig elkészülhetnek. Addig is egy újabb kedvcsináló recept abból a bizonyos német adventi süteményes könyvből.

Marcipános, diós friandise, szerintem nagyon szép neve van.Keresgéltem a net-en, hogy van-e magyar megfelelője a friandise-nek, de azt hiszem, ez egyszerűen a francia aprósütemények gyűjtőneve. Lehetnek sósak is, de döntően édesek. Az a lényeg, hogy kézzel lehessen enni..

A tésztát a késes robotgépemben készítettem el, utána nagyon keveset kellett kézzel gyúrni, ami nagyon fontos az omlós tésztáknál. Sajnos,a díszítéshez nem maradt dióm, pedig úgy lenne igazán szép. Az otthonról hozott készletem nagyon megcsappant, itt pedig tényleg aranyárban mérik.

Hozzávalók (50 darabhoz)

200 gramm hideg vaj
400 gramm liszt
150 gramm porcukor
1 nagy csipet só
1 tojás
200 gramm dióbél
100 gramm marcipánmassza
100 gramm ribizlilekvár
100 gramm keserűcsokoládé

1 darab 123 kcal/517 kjoule

A a kis darabokra vágott vajból, a lisztből, tojásból, a porcukorból és a sóból gyors mozdulatokkal (minél kevésbé olvadjon meg a vaj) sima tésztát készítünk. Folpackba csomagolva 1 órát pihentetjük a hűtőben. Közben félreteszünk 50 szem dióbelet a díszítéshez, a maradékot pedig durvára vágjuk. A vágott diót összekeverjük a ribizlilekvárral és a marcipánmasszával.

1 óra leteltével 200 fokra melegítjük be a sütőt (légkeveréses 180 fok). 50 kis golyót formálunk a tésztából. Kilapítjuk őket és mindegyik közepére teszünk egy kicsit az elkészített masszából. Beburkoljuk a tölteléket, golyókat formázunk és mindegyik golyóra teszünk egy szem diót.

Zsírpapírral bélelt vagy alaposan kizsírozott tepsibe tesszük a golyókat és 20 percig sütjük.

Amikor kihűltek, a keserű csokoládét vízfürdő felett felolvasztjuk, a folyékony, nem túl meleg csokoládét egy kis zacskóba tesszük (pl. fagyasztó zacskó vagy uzsonnás zacskó), amelynek a végén pici lyukat vágtunk. Ennek segítségével berácsozzuk a sütemények tetejét. Fémdobozban sokáig eláll(na).

2011. november 23., szerda

Advent 2. Konyakos aszalt szilvás, diós cookie


Nálunk az aszalt szilva 1 napig tart. Gyakran veszek,mindig sütés-főzés céljából, aztán mire odáig jutok-üres zacskó benne néhány mag. Mert aki utoljára evett belőle, még a magot is lusta volt kidobni.
Legutóbb szerencsével jártam, pont maradt annyi, ami fél adag süteményhez kellett. Mert ugye ezek csak próbák, hogy megtudjuk,melyik a legfinomabb. De valami gond lehet a rendszerrel, mert a Kicsi ma felháborodva kiabált,hogy üres a Doboz. A Doboz, ami az ő szemében az utóbbi napokban bőségszaruvá nőtte ki magát. Úgyhogy ma este folyt. köv. Új receptekkel. De a következő recept még a múlt heti termésből való. Kedvcsinálónak vagy kedvetlenítőnek megadom, hány kalóriát (bocsánat, kjoule-t) kell ledolgoznunk, ha megkóstoljuk.

Hozzávalók (40 darabhoz)

250 gramm kimagozott aszalt szilva
20 ml konyak
50 gramm puha vaj vagy margarin
75 gramm kristálycukor
1 tasak vaníliáscukor
1 kiskanál sütőpor
2 tojás
125 gramm liszt
1 kiskanál őrölt fahéj
egy csipet só
100 gramm tisztított, durvára vágott dió
porcukor a díszítéshez

1 darab: 67 kcal/281 kJ


Az aszalt szilvát apróra vágjuk és beáztatjuk a konyakba. Egy éjszakát állni hagyjuk.

Másnap a sütőt bemelegítjük 180 fokra (légkeveréses sütőnél 160 fok). A vajat habosra keverjük a cukorral és a vaníliás cukorral. Egyenként hozzáadjuk a tojásokat, majd a sütőporral, a fahéjjal és a csipetnyi sóval elkevert lisztet. Végül a dió és az aszalt szilva következik.

Zsírpapírral kibélelünk két tepsit és két kiskanál segítségével diónyi gombócokat készítünk. (Nedves kézzel kicsit "szétlapogathatjuk" őket) 15 percig sütjük.
Még melegen szórjuk meg porcukorral.

2011. november 22., kedd

Advent 1. Csokoládés-lime-os kókuszcsók



Ha advent, akkor sütemény. Aprósütemény. Szeretem a non plus ultrát, a nálunk csak "krancedlinek" nevezett koszorúcskát, ami nem más, mint a klasszikus, ribizlilekvárral töltött linzerkarika vagy a mézeskalácsot. A legjobb adventi süteményeket viszont Aachenben ettem: marcipános kiflit, dominosteinét, elisenlebkuchent. Persze,előjött a szokott problémám: mint mindent,ami ízlett,ezt is azonnal reprodukálni akartam otthon. Tavaly karácsony előtt szert tettem egy aprósüteményes német szakácskönyvre francia fordításban (Délicieux petits biscuits), úgyhogy gyorsan neki is láttam a sütésnek. Elővigyázatosságból elrejtettem az elkészült "próbadarabokat" két fémdobozba-olyan sikeresen, hogy húsvétkor kerültek elő.... Nagyon finomak voltak, tehát nyugodtan neki lehet állni már most is-semmi bajuk nem lesz. Legfeljebb elfogynak...

Ezen héten három új receptet próbáltam ki és szavazásra bocsátottam a kérdést: melyik legyen karácsonykor? A három gyerek három különböző süteményre szavazott, úgyhogy mindegyik.....
A három jelölt: konyakos-aszaltszilvás-diós korong, lime-os-csokoládés kókuszcsók és diós-marcipános friandise. Nekem is a kókuszcsók ízlett legjobban, úgyhogy elsőként következzen ez a recept. L-es nagyságú tojással dolgoztam, úgyhogy kisebb tojásoknál inkább 5 fehérjével számoljunk. Az eredeti recept a lime helyett csipetnyi fahéjjal ízesít, de szerintem így sokkal finomabb,nem túl édes.

Hozzávalók ( 60 db-hoz)

4 tojásfehérje
200g porcukor
1 zacskó vaníliáscukor
1 csipet só
1 lime reszelt héja és leve
250g kókuszreszelék
100 gramm keserűcsokoládé

1 darab: 49 kcal/205 kJ

A sütőt bemelegítjük 140 fokra (légkeverésest 120 fokra). A tojásfehérjéket gyenge habbá verjük egy csipet sóval, majd fokozatosan, kicsi adagokban hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a porcukrot, a lime kifacsart levét és lereszelt héját. Végül, amikor már kemény a hab, óvatosan belekeverjük a kókuszreszeléket. Sütőpapírral kibélelünk két tepsit és két kiskanál segítségével apró gömböket formálunk. (sütés közben megnőnek!) 30 percig szárítjuk őket. Rácson hagyjuk kihűlni.

A csokoládét darabokra törjük és egy fémtálban,vízfürdő felett felolvasztjuk. Megmártjuk benne a habcsókokat. Rácsra vagy zsírpapírra helyezzük és megvárjuk,amíg megszilárdul a csokoládé. Fémdobozban sokáig eláll (na).

2011. szeptember 3., szombat

In memoriam Szürke- Szomorú gasztrotúra a Móriczon


A Zöld 11 éve került hozzám. 10 éve volt már jogosítványom, de autóm soha, a Zöld volt az első. Hónapokig remegő lábbal és csuromvizes háttal szálltam ki belőle, de aztán valahogy összenőttünk. Nagy bajunk (lekopogom) sosem történt, kizárólag kukákat és konténereket ütöttem el vele. A Zöldnek nincs szervokormánya, klímája, légzsákot sem szereltek bele. Fapados, mégis a világ legjobb autója, mert az enyém.

Amikor kiderült, hogy Brüsszelbe költözünk, megszületett a döntés: családi autóra lesz szükségünk. A Zöld pedig itthon marad, mert nem 1400 km-es távolságokra méretezték és ötünknek meg a csomagoknak nem elég benne a hely. Az elmúlt évek nagy részét a Zöld így a garázsban töltötte, de igen jó szolgálatot tett, amikor repülővel jöttünk haza.

Az első Szürke francia volt és meghazudtolva az ilyen nemzetiségű autókkal szembeni fenntartásokat 100000km-ig nagyot nem hibázott. Igaz, 3 hónaposan már egy brutális támadással kellett szembenéznie: egy őrzött mélygarázsban, 10 másik honfitársával együtt kitépték a kormányát. Valakinek komoly ellenérzése lehetett a francia gyártmányú kocsikkal szemben, a kiérkező rendőrök magyarázatát, miszerint a "lengyelek voltak" a lengyel-magyar barátság nevében határozottan visszautasítom. Az egy hónapi javítást követően az elektronikája kicsit szeszélyesnek mutatkozott, időnként önálló életre keltek a tükrei, de aztán ezen is úrrá lett valahogy a márkaszervíz. Két évig gond nélkül gurult, majd egy jobbkézszabályt figyelmen kívül hagyó albán Fiat beszakította az ajtaját. Különösebben nem villanyozott fel bennünket, hogy a sofőr hibátlanul felsorolta az Aranycsapat névsorát....
Aztán még sokat mentünk együtt. Emlékezetes kirándulást tettünk többek között a Mont Ventoux-ra, a kerékpárosok Mekkájába. Igaz, síri csendben, mert az út felénél kiírta, hogy egy csepp benzinünk sincs. Kút meg nincs a hegyen sehol. Felértünk valahogy, aztán csak gurultunk, gurultunk....




Aztán túllépve a 100000km-et jött a fékcsere, a kuplungcsere és a szomorú döntés: cserélni kell. Annyira megszerettük a Szürkét, hogy az új is ugyanilyen típusú lett, újabb modell, de szürke. Így lett Szürkéből a Régi, és helyette jött az Új. Az Új Szürke. Régit pedig le kellett adni és a hírek szerint némi javítás után Egyiptomban rója az utakat. Megsirattuk és először haragudtunk az Újra. Aztán megszoktuk, megszerettük és hamarosan lekopott róla az Új név. Szürke lett ő is.
Júliusban még hazavitt bennünket Budapestre 2 hónapra való óriási mennyiségű cuccunkkal együtt, furikázott még pár 100 km-et Magyarországon.



Aztán múlt csütörtökön reggel, a visszaindulásunk előtt egy nappal hiába kerestük Szürkét a házunk előtt, ahová előző este leparkoltuk. Hűlt helye volt. A rendőrök később néhány darabját megtalálták egy távoli kukánál. Szeretném azt hinni, hogyha már nem is velünk, de valahol vidáman gurul a Szürke. De sajnos, valószínűbb, hogy órákon belül darabokra szedték, amit még most is nehezen tudok elhinni.

Nagy nehezen tértünk magunkhoz. Meleg volt este, aludni egyébként sem tudtunk volna, így elsétáltunk a Móricz Zsigmond körtér felé. Nagy bánatomban a Bartók Béla úti Dr. Gelatoban megettem 2 gombóc fagyit: bazsalikomos zöldcitromot és ribizlit, érdemes megkóstolni. A férjem pedig megivott két nagyfröccsöt a Húspatikában. A minőség és az ár nem volt arányban, ettől eltekintve érdemes ellátogatni ide. Kisebb sokként ért, amikor a könyvesbolt előtt, ahol a gyerekek kötelező olvasmányait akartam megvenni, két hatalmas kitömött mangalica állt. Aztán megvilágosodtam, hogy itt már mangalicakolbász van Az aranyvirágcserép helyett. Ha már így esett, be is mentem persze és rengeteg érdekes dolgot: gombát, mézet, hentesárut láttam. A legjobban a töpörtyűs csokoládé izgatta a fantáziámat,de annyira borzasztónak találtam a kombináció puszta lehetőségét, hogy nem vettem meg. Így hazaballagtunk üres kézzel, ahol ismét szembesültünk a Szürke hiányával.

Biztosításunk van, csak a visszautazást nem fedezte. Sokféle ötlet felmerült: repülő, kölcsönautó. De aztán kiderült, hogy mindegyiknek van valami hátulütője. Rájöttem, hogy megoldás ott áll a szemünk előtt: a Zöld. Igaz, hogy a nagyobbik fiam és a lányom egy másik autóval jött haza. Igaz, hogy kivételesen megálltunk útközben a barátainknál Nürnberg mellett egy éjszakára. Az is igaz, hogy emelkedőn csak 80-al tudtunk menni. De a kis Suzuki hazahozott bennünket. Mit mondana erre a Kövér Ellenőr a Thomas, a gőzmozdony-ból? "Nagyon hasznos kisautó voltál"......

2011. augusztus 10., szerda

Mese ráncos McQueenről meg a Himalájáról



Múlt héten egy esős napon moziba mentünk. A Verdák 2. az első rész óriási sikere után jó választásnak tűnt, bár jobb lett volna,ha elolvasom előtte a kritikákat. Velem együtt sok kisgyerekes szülő esett a fenti hibába, tömve volt a mozi a legkülönfélébb korú gyerekekkel. A büfénél senki sem úszta a kukorica és az üdítővásárlást, ugyanis erre az alkalomra külön műanyag verdás szívószálakat gyártottak. Egészségtudatos anyukák a kóla és fanta helyett vizet tetettek bele,ami igen jó döntésnek bizonyult. A gyerekek ugyanis rögtön leszerelték a kisautókat , amitől a pohár tartalma a ruhájukra,szerencsésebb esetben a földre borult. A nyakig ragadós gyerekek ezután áttértek a kukoricára, amit nem túl előrelátóan zacskóba töltöttek: szerencsésebbeknek az előadás alatt is maradt belőle.
Ezután következett a film. A bevezető ToyStory-s kisfilmen még nagyokat nevettek a kicsik,de a Verdákat először tanácstalan csönd,majd folyamatos suttogás követte. Magyaráztunk. A fosszilis energiánál aztán feladtam. Hallhatóan a többiek is. Az ifjak énekelgettek,járkáltak, sűrűn elhangzott a "pisilni kell". A szülők próbálták menteni a menthetőt, elvégre nem kétfilléres mulatságról volt szó. Az én kisfiam egyszerűen elaludt, úgyhogy a férjemmel nyugodtan végig tudtuk nézni a filmet. 10 év alatti gyerekeknek nem ajánlanám, csak ha James Bond filmeken nőttek fel,környezettudatosan, beutazva a félvilágot...
És hogy kerül mindez egy gasztroblogba? Hosszú ideje nézegettem Kiskukta tortáit és csak a kedvező alkalomra vártam. Olyan ez,mint a hegymászóknak a hegy. Miért másszák meg? Mert ott van. Nekem ez a fondantos torta volt a Himalája. Kapóra jött a kicsi születésnapja,úgyhogy belevágtunk. Az ünnepeltnek a Thomasos tortát ajánlgattam,de hajthatatlan volt: VillámMcQueen kell.
Megmutattam a férjemnek (továbbiakban Kórus),hogy mire készülök.

"Nem lenne jobb,ha vennénk egy tortát?"- kérdezte.
"Nem. Milyen anya az,aki nem maga süti a tortát a gyerekének. Majd meglátod,milyen szép lesz"-mondtam magabiztosan.

Péntek délután elmentünk a bevásárolni: zselatin, rengeteg porcukor,vaj, meg ami kell.Másfél órát hajkurásztuk a piros,zöld,sárga természetes ételfestéket,hogy egészséges tortát állítsunk elő (majd 1 kg cukor felhasználásával...)

Szombat délelőtt a lányom meggyúrta a fondantot, nagyon jó állagú lett. A színezésnél már látszott,hogy gondok lesznek. A McQueen piros helyett barbie-rózsaszín lett az anyag,kis jó indulattal eperszínű. A zöld és a sárga is furcsa árnyalatot öltött, úgy tűnt ,a "fagylaltszínű" ,nem igazán fiús színvilágot sikerült belőnünk. Irány a bolt:újabb adag festék, ezúttal mesterséges:kék, sárga,piros. Újabb próba: iszonyú adag piros festék bevitele
után kis adag " majdnem jó " piros gyurma. A kezünk tiszta festék,amerre néztünk, különböző színű fondant darabkák. Az ünnepelt pedig vidáman gyurmázott. Megmelegedett volna a tekintetem,ha nem egy délelőtt fáradságos munkáját gyúrta volna egy nagy barna gombóccá....

Újabb feladat: fekete gyurma a kerekekhez. Eszembe jutott egy régi szakácskönyvem,ahol egy cukrász leírta,hogy szénné égetett cukorral lehet feketére színezni. Valamit. Nem emlékszem,hogy mit,de úgy döntöttem,fondantot is.10 perc múlva hatalmas füst, egy szétégetett lábos után nem lesz fekete a kerék.

Kórus: " Nem lenne jobb,ha vennénk....."
"De hiszen készen van a fondant,a legnehezebb rész. Innen már gyors lesz."

A fondantnak állnia kell,rátérünk a piskótára. Az évek óta bevált vizes piskóta receptemet sütöm 2 adagban,hogy jó magas legyen.

Piskóta ( 26 cm-es formához)

Hozzávalók:

6 tojás
6 evőkanál víz (vagy 6 evőkanál narancslé)
32 dkg kristálycukor
24 dkg liszt
reszelt narancshéj
zsír a formakikenéséhez vagy zsírpapír

A tojások sárgáját és a vizet ( vagy narancslevet) fehéredésig keverjük a cukorral. Ezután belekeverjük a lisztet és a reszelt narancshéjat. A tojások fehérjét kemény habbá verjük. Óvatosan beleforgatjuk a habot a tésztába. Kizsírozott,lisztezett (a forma oldalára ne kerüljön liszt) tortaformában, először erős,majd 5 perc elteltével közepes lángon készre sütjük. A sütőt nem szabad közben kinyitni,mert összeesik a piskóta. A sütőben hagyjuk hűlni egy rövid ideig,egy fakanállal résnyire kitámasztjuk a sütő ajtaját.

A tészta jól sikerült,de kellett még egy fél adag. Aztán még egy fél, mert rájöttünk,hogy McQueent is meg kell formázni valamiből. Közben megkevertük a krémet (2 adagot, Kiskukta receptje) amibe beletettünk még 5 dkg gőzön felolvasztott étcsokoládét és reszeltünk bele narancshéjat. Margarin helyett vajjal készítettük.

Nagy nehézségek árán felvágtam a piskótát,megkentük a krémmel,így jó magas lett a tortánk. A maradék piskótát kis darabokra tépkedtük és olvasztott csoki-olvasztott vaj keverékével egy jól formázható masszát csináltunk. A kicsi kölcsönadott egy műanyag McQueent és a fiam ennek alapján csinált egy piskótaautót.Hiába mondtam neki,hogy várjunk ,a fondantnak még állnia kell, fűtötte a harci vágy. Lekente porcukorral kikevert vajjal az autót,majd nagy nehézségek árán beborította a piros fondanttal. Mindent aprólékosan megcsinált,szemet, szájat,tényleg teljesen "élethű" lett. Betettük a hűtőbe és nyugovóra tértünk.

Kórus: "Nem lenne jobb,.....?"
"Már majdnem teljesen készen vagyunk .( minden tekintetben,de ezt nem tettem hozzá..)"

Másnap kinyújtottuk a torta tetejére szánt sárga fondantot és nagyon gyorsan,szakadás nélkül be tudtuk volna vonni vele a tortát,ha... a torta nem kezdett volna szétcsúszni.. Szerencsére találtam 4 kicsi fanyársat,úgyhogy ezt is megoldottuk. Mindjárt készen is vagyunk, már csak McQueen hiányzik. Elő a hűtőből és... Földbegyökerezett a lábam. McQueen megöregedett. Annyira ráncos lett,hogy mindenhol kikandikált a piskóta. Hát ezért kell várni a fondanttal. Elkeseredett foltozásba kezdtünk, de mindhiába: igazi roncsverdát állítottunk elő. Újra már nemvolt idő,úgyhogy még egy kicsit szépítgettük a tortát, aztán feladtuk. Dobozba tettem és bevágtam a hűtőbe.

Kórus: "Nem lett volna jobb....."
De.

U.i. Másnap bevittük az óvodába,ahol persze ráncos McQueen nagy sikert aratott. Maradt belőle egy kicsi,úgyhogy végre azt is megtudtuk,milyen íze volt.

Kórus: "Ez tényleg nagyon jó".

Ez februárban történt. A képet elmentettem,de a poszthoz nem volt erőm. A Himalája megvolt.
Jó kaland,de ha nincs legalább két szabad napotok, "ne tegyétek ti leányok"...

2011. augusztus 8., hétfő

Gasztroképeslap Balatonszéplakról





Három asszony támasztja a biciklijét a széplaki strandon. Az időjárásról, a kihalt partról folyik diskurzus. Aztán az egyik csak úgy megszokásból felkiált: Csemege főtt kukoricát,kürtőskalácsot tessék! Majd fásultan hozzáteszi: Már el is felejtettem,hogy mondják németül....

Szomorú most a Balaton. A rossz idő miatt alig lézengenek páran,leginkább az évek óta itt nyaraló ismerős arcok és néhány csapatnyi német siheder. A zimmer frei helyett megjelenik az "egyéjszakás magyarokat is várunk" felirat.

A Strandbüfé azért üzemel, a melegebb napokon fogy a hekk, a sült kolbász és a palacsinta. És ők sütik az egyik legjobb lángost,amit életemben ettem. A lányok nagyon kedvesek, ugyan a pontos receptet nem árulják el,de megtudom,mi a titkos összetevő, amitől ropogós és utánozhatatlanul finom a lángosuk. Ha végre elkészül a konyhám, ez lesz az első recept,amit ki fogok próbálni.

Ha valaki friss gyümölcsöt szeretne vásárolni,akkor érdemes a Sió hűtőházát felkeresni.A Balatonszéplak-felső-i vasútállomással szemben kell felkanyarodni a telephely felé (táblák jelzik az utat) és jutányos áron juthatunk most éppen őszibarackhoz, körtéhez, de vettem már itt sárgabarackot és meggyet is.

A kedvenc helyünk a Calypso. Ez egy családias étterem a vitorláskikötőnél,ahol ismerősként üdvözlik egymást a pincérek és betérő hajósok. Van mellette egy kis játszótér és még arra is gondoltak,hogy lábbal hajtható autókat tegyenek ki a gyerekek számára.
Igazi gyerekbarát hely,az étlapon is külön fejezetet szentelnek a gyerekeknek (külön elismerés a méhecske alakban tálalt fagylaltért).
Idén szakácsot cseréltek, ez az étlapon és az ételek színvonalán is nyomott hagyott. A férjem évről-évre harcsapaprikást eszik túróscsuszával,most is ennél maradt és állítólag ez volt az eddigi legjobb próbálkozása. Én mindig a kakasherepörköltet választottam,de az sajnos,nem szerepel az étlapon. így most sokmagvas bundájú, camemberttel, aszaltszilvával töltött csirkemellet rendeltem eper-szeder szósszal.




Jók az ételek,bőségesek az adagok.A pincérek kedvesek,a kiszolgálás gyors. Már csak a Nap hiányzik...
Related Posts with Thumbnails

Copyright

Az oldalon megjelenő fotók és írások a szerző tulajdonát képezik. Azokat kizárólag engedéllyel, a forrás megjelölésével lehet felhasználni.