Translate

2012. december 31., hétfő

Az utolsó pillanatban - Lencsesaláta almával és fokhagymás vinaigrette-tel



Újévkor lencsét kell enni meg sült malacot, hogy gazdagok legyünk és szerencsések. A kismalac kiesik, de egy malaccombot szívesen megsütöttem volna. Sajnos itt semmilyen hagyománya nincs,  kecskegidával (ami volt bőven) pedig nem akartam helyettesíteni. Úgyhogy egybensült császárhúst fogok sütni, állítólag a disznó minden formában szerencsét hoz.
Nem emlékszem, hogy gyerekkoromban valaha is került volna lencse az asztalunkra - nem is lettünk gazdagok.. Szerintem az 50-es években a szüleimnek elege lehetett belőle, ugyanúgy, mint a grízes tésztából. Mindkettőt a napköziben ettem először és nagyon ízlettek. Úgyhogy nálunk mindig van lencse, az utóbbi években főleg saláta alakjában. Idén az egyik új szakácskönyvemből próbáltam ki egy receptet, még érnie kell, de jónak tűnik. Az alapanyagok egy részét a vinaigrette helyett majonézzel és újhagymával kevertem össze, holnapra kiderül melyik lesz a jobb. Az eredeti recept korianderlevelet is tartalmaz, de inkább kihagytam, mert a poloskaízű levelet rajtam kívül mindenki utálja a családban. Cikóriához itt nagyon könnyű hozzájutni és keserű íze miatt érdekesebb lesz a saláta, de simán elhagyható.

Hozzávalók:

200 gramm lencse
2 szál szárzeller
3 evőkanál mazsola
2 cikória (elhagyható)
egy citrom leve
egy alma (lehetőleg savanykás)
1 csokor koriander (elhagyható)

A vinagraitte-hez:

1 gerezd fokhagyma
3 evőkanál borecet vagy balzsamecet
5 evőkanál olívaolaj
őrölt bors

A lencsét háromszoros mennyiségű sós vízben puhára főzzük. (20-25 perc lencse fajtától függően.) Hideg vízzel leöblítjük. A szárzellert vékony karikákra vágjuk. A mazsolát forró vízbe áztatjuk 5 percre, utána leszűrjük. Az alma magházát kivágjuk és héjastól apró darabokra vágjuk.  A cikóriát negyedeljük, majd felezzük és vékonyan felkarikázzuk. Mindent egy salátástálba öntünk és meglocsoljuk a citrom levével.
A fokhagymát megtisztítjuk, lereszeljük, hozzáadjuk az ecetet, majd az olajat és egy habverővel jól összekeverjük, amíg homogén nem lesz.  A szószt a zöldségekre öntjük és megszórjuk a korianderlevéllel

2012. december 24., hétfő

Karácsonyi üdvözlet

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves Olvasómnak!


2012. december 18., kedd

A nagy kedvenc - Görög paradicsomos húsgombóc




Bevallom, hogy ez a recept már szerepelt a blogon, de hogy-hogy nem - nem váltott ki különösebb érdeklődést. Igaz, az elsők között írtam le, mint az egyik kedvencünket, de akkor még nem volt ennyi olvasóm és a fénykép sem lett különösebben étvágygerjesztő. 

Pedig ez az egyik legjobb receptem. Mostanában gyakran utazom el egy-két napra és ilyenkor előre főzök és  mindig ezt kérik a gyerekek. Igazi gyerekbarát étel: gombóc formájú, paradicsomos és sajtos tésztát kapnak mellé. Emellett tele van zöldséggel-sárgarépa, fokhagyma, hagyma, zeller, paradicsom-és ezek nagy része "kiszúrhatatlan", tehát az a gyerek is megeszi, aki nem szereti. Érdemes dupla adagot készíteni, mert jól fagyasztható. Kicsit munkaigényes, igaz, ha robotgéppel vágjuk apróra a zöldségeket, akkor csak a gombócok megsütésére kell hosszabb időt szánni.

Szerintem paradicsomszósz nélkül is nagyon finom. Legalábbis néha, mire elérek addig, hogy a megsütött húsgombócokat a mártásba dobjam, már nincs mit...

A Bonjour Möszjő Bácsi-n ma a francia nyelvtanulás mélységeibe nyerünk betekintést, méghozzá felnőtt szemmel. Kiderül, mi az a zinneke és hogy nem csak a Manneken Pis... ( a hókérdést hó hiányában egyelőre elnapoltam.)



25 dkg darált sertéshús ( marha is lehet, a legjobb vegyesen)
2,5 dl (1 csésze vagy 200gramm)  zsemlemorzsa
1,25dl tej
1 közepes vöröshagyma
1 közepes sárgarépa
1 csokor petrezselyem
3 gerezd fokhagyma
1 citrom reszelt héja
1 csapott kiskanál só
1 csapott mokkáskanál bors
1 kiskanál mustár
1 kiskanál szárított majoranna
1 tojás

A sütéshez

kb. 1,25 dl olaj

A paradicsommártáshoz

1 nagy vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 szárzeller-szár vagy 1 kis darab zeller
2 evőkanál olívaolaj
2db 400 g-os hámozott paradicsomkonzerv
fél mokkáskanál szárított bazsalikom vagy egy fél marék friss
1 babérlevél
1 kisebb ág rozmaring
csipetnyi cukor
1 mokkáskanál őrölt bors
fél kiskanál só
0,5dl fehérbor
kb. 1dl víz

A zsemlemorzsát és a tejet villával összekeverjük. A megtisztított hagymát, fokhagymát és a petrezselymet nagyon apróra vágjuk, a sárgarépát lereszeljük a nagy lyukú reszelőn, a citromhéjat pedig a kis lyukú reszelőn. (a legegyszerűbb, ha a citromhéj kivételével-ott a reszelő jobb-mindent egyben felaprítunk a konyhai robotgéppel.) Ha kész, a gombóc összes hozzávalóját összekeverjük. Elvileg villával javasolt, de én kézzel szoktam. A masszából vizes kézzel pinponglabdányi gombócokat gyúrunk és közepes lángon olajban kisütjük őket. Vigyázni kell, mert a morzsa miatt nagyon hamar megégnek.




Közben elkészítjük a paradicsommártást. A megtisztított hagymát, fokhagymát és a szárzellert felaprítjuk (robotgép...). Olívaolajon, takaréklángon megpároljuk (ne piruljon meg!). Hozzáadjuk a paradicsomkonzerveket, a fűszereket, végül borral és vízzel felöntjük. Felforraljuk, majd kis lángon 35 percig főzzük. Időnként borral vagy vízzel felöntjük. Az eredeti recept szerint ezután a felét leturmixoljuk, ezzel sűrítjük a mártást (én nem szoktam). Beleteszük a gombócokat és még 15 percig takaréklángon főzzük.

Hargitai György receptje alapján

2012. december 7., péntek

Gasztroképeslap Marrakes-ből- Az arab konyha rejtelmei



Hogy miért éppen Marokkó?  Sosem jártam még Afrikában, de mindig érdekelt az arab kultúra és persze az arab konyha is. Brüsszelben élő arab ismerőseim nagy része Marokkóból jön és mind megegyeznek abban, hogy kizárólag a szegénység hajtotta őket  Európába, az ország maga gyönyörű. Marrakes-t az idei évben a Trip Advisor a világ 6. legjobb utazási célpontjának minősítette, Afrikán belül pedig az első helyen World Travel Awards szerint. Híres medinája (óvárosa) a világörökség része. 

Önmagában ennyi is elég lenne, de akkor még nem említettem "első" marokkói élményemet Floyd-dal, aki sajnos, már nincs köztünk. Mediterrán fiesztájában külön fejezetet szentelt Marrakes-nek, ahol bemutatta a híres Djemaa el Fna-t , a főteret, ami esténként egy óriási étkezdévé alakul át tűznyelőkkel, kígyóbűvölőkkel és egyéb látványosságokkal együtt. Ezt mindenképpen látni szerettem volna.

Így esett, hogy egy hosszú hétvégét töltöttünk Marrakes-ben. Brüsszelből az egyik fapados légitársaság közvetlen járatot indít a városba, ahova 10 perc alatt be lehet jutni a reptérről. Mi egy ryad-ban vettünk ki  szállást a medinán belül: ez egy hagyományos zárt, arab ház, ami panzióként működik. Az ára kedvező és közlekedés szempontjából is sokkal jobb, mint az európai jellegű szállodák, amelyek a város külső kerületeiben vannak.

Első este a ryad-ban ettünk: előételnek halas pastilla-t (korong alakú lepény rétestésztába burkolva) utána pedig a legjobb kuszkuszt, amit valaha kóstoltam: bárányhússal és a hagyományos zöldségeken (sárgarépa. vajretek, csicseriborsó, cukkini) kívül sütőtök és káposzta is volt benne.



Vacsora után bementünk a főtérre, ami 10 percre volt a szállásunktól. Az első sokkot a minden irányból  száguldozó motorok, biciklik, lovaskocsik, szamaras kordék és autók okozták. A gépjárműpark finoman szólva idős: valószínűleg itt landol a Nyugat-Európában lecserélt autók nagy része. Igen kedveltek a 70-es-80-as években divatos nagy Mercedes-ek, különösen az agyagszínűre (finoman fogalmaztam) festett taxik körében.  Eleinte szabályos halálfélelmem volt, de aztán idővel rájöttem, hogy nem kell félni, mindig megállnak az utolsó pillanatban vagy elránt előlük valaki. Egyetlen koccanást vagy balesetet sem láttunk, még csak veszélyes helyzetet sem, de a balesetek számát tekintve ugyancsak 6. helyen állnak a világon, úgyhogy éberség.....

A közbiztonság nagyon jó, erről a szokatlanul nagy számú rendőr gondoskodik. Alkalmi ismerősünk, aki készségesen kalauzolt bennünket, megmagyarázta, hogy mivel a turistákból élnek, rendnek kell lennie.  És rend is van. Az igaz, hogy minden alkalmat megragadnak arra, hogy eladjanak nekünk valamit vagy útbaigazítsanak egy kis baksisért, de a szó szoros értelmében nem erőszakosak. Belga ismerősünk mesélte, hogy régebben komoly veszélybe került az a turista, aki vásárlás nélkül próbált kijönni a bazárból, de a turista-rendőrség ezt a problémát is megoldotta. A legtöbb baj abból származik, ha útbaigazítást kérünk valakitől, mert egészen biztos, hogy személyesen kíván vezetni bennünket. Vagy némi dirhamot vár cserébe vagy arra eszmélünk, hogy a berber piac, a souk helyett egy bőrcserző műhelybe kerültünk, ahol a kezünkbe nyomott mentacsokor sem tudja kompenzálni a brutális illatfelhőt.

Mindenki beszél franciául, az öreg berber bácsitól kezdve a gyerekekig, nemhiába a francia volt a közigazgatás nyelve évekig. A fiatalabbak angolul is boldogulnak. Mindenhol van francia felirat, úgyhogy nem nehéz tájékozódni.

A főtér, a Djemaa el Fna napközben a bazárnak és a gyümölcsárusoknak ad helyet. Kiváló minőségűek a különböző sózott magok, aszalt sárgabarack és a datolya. Frissen préselt narancslevet több bódéban is árulnak, 2 dl mindössze 4 dirham (kb. 100 Ft) és nagyon finom. A zöldségek és a gyümölcsök viszont ezeket leszámítva nagyon gyenge minőségűek. Marokkói barátunk szülei egyszer ellátogattak a brüsszeli piacra és nem akarták elhinni, hogy az áruk nagy része Marokkóból jön, ők ugyanis otthon sosem látnak ilyen szép termékeket.  A hús is gyenge  és a piacok higiéniai körülményei is hagynak kívánnivalót maguk után.  Nem véletlen, hogy az útikönyvek is javasolják az étkezés előtti és utáni alkoholfogyasztást. Erről nem árt még az utazás megkezdése előtt gondoskodni, ugyanis az alkohol (ha lehet egyáltalán kapni) nagyon drága. Egy üveg marokkói bor ára étteremben 250 dirhamnál kezdődik, egy pohár sör 50 dirham. A kisüveges palackozott víz 5 dirhamba kerül és jóízű. Alkoholt az Auchan szupermarketekben lehet venni a medinán kívül, de a bor itt is drága.

A kávé minősége nagyon változó, de a főtéren a Café de France-ban olyan erős kávét ihatunk, hogy dupla ristretto-nak is elmenne, megáll benne a kanál.

Este a Djemaa el Fna átalakul egy kb. 50 sátorból álló hatalmas étkezdévé. Kétes tisztaságú fehér köpenybe öltözött fiatalemberek csalogatják az éhes turistákat és szintén éhes helybélieket. Előbbiek nyilván a TripAdvisor-ből tájékozódnak, mert az 1-es és a 46-os pult van tele velük, ahol helyi embert nem látni. . Utólag kicsit bánom, hogy másnap mi is ezek mellett döntöttünk, mert az étel nem volt jó és ottani  viszonylatban drága is. Az üdítőnek kikért kóla arab Coca-Cola felírattal bármelyik műkólát alulmúlta, a grillnyársak ízetlenek voltak és nem túl bőségesek. Jobban jártunk volna, ha a helyi vezetővel gasztro turistáskodó angolokkal tartunk, aki birkafejet, nyelvet, agyvelőt falatoztak láthatóan nagy élvezettel....Ha valaki arra jár, kóstolja meg nyugodtan - ugyanis, hogy a helyezéseknél maradjunk- a világ 4. legjobb utcai étkezdéjében jár a téren.....

Másnap verőfényes napsütésre és 18 fokra ébredtünk, a ryad teraszán várt bennünket a reggeli ezzel a kenyérválasztékkal.


A kis tejes kalácsokat fekete hagymamaggal és édesköménnyel szórták meg, a palacsintához házi fügelekvárt és vajat adtak. A harmadik lepény teljes kiőrlésű lisztből készült, ebből minden nap hoztak. Másnap a palacsinta helyett msemmen érkezett  (Brüsszelben a vasárnapi piacon tesztelhető a Gare du Midi-nél, recept a linken) és egy darából készült sütemény. Kaptunk még joghurtot mézzel és frissen facsart narancslevet is.

A teraszról pedig a Palais El Badi-t láttuk, aminek a falán annyi gólya fészkelt, amennyit én még életemben nem láttam egy helyen.



Délelőtt megnéztük a Bahia palotát és lovaskocsin kimentünk a Le jardin Majorelle-be. Ezt eredetileg egy  Majorelle nevű francia festő alapította 1931-ben, aki amellett, hogy elneveztek róla egy színt, a Majorelle-kék-et, szenvedélyes amatőr botanikus volt. 1969-ben elhunyt egy autóbalesetben és a kert pusztulásnak indult.1980-ban Yves Saint Laurent, a 2008-ban  elhunyt francia divatdiktátor és élettársa Pierre Bergé vásárolták meg  és állították helyre. Pálmák, kaktuszok, óriás bambuszok, fenyők sorakoznak egymás mellett-csodálatos botanikus kert.



De nemcsak a növények miatt érdemes megnézni.Hanem például ezért: ez a híres Majorelle-kék.




Visszafelé a taxikat látva megint a lovakra szavaztunk (árban nincs nagy eltérés, gyalog meg messze lett volna. A tömegközlekedést nem ajánlják.) A bakon ülő tradicionális ruhát viselő berber öregember egész úton felénk fordulva magyarázott, de szerencsére a lovak maguktól is tudták a járást. Mellesleg a legjobb idegenvezetőnek bizonyult egész utunk során. Megtudtuk például, hogy a gazdagokat "gros légumes"-nek (nagy zöldségeknek), a szegényeket "petit poivre"-nak (kicsi borsnak) hívják Marokkóban: ezzel utalnak arra, hogy a szegények nélkül a gazdagok nem érnek semmit.

A főtér egyik éttermében ebédeltünk, ezeket nagyrészt európaiak látogatják. Előételnek  öt kis tálat hoztak: korianderes sárgarépasalátát, párolt spenótot (római köménnyel, fokhagymával, citrommal), római köményes céklát, padlizsánsalátát (zaalouk), sült paprikasalátát. (tchektchouka). Ehhez teljes kiőrlésű lepénykenyeret adtak, mint szinte minden ételhez.



Második fogásként tagine keftá-t kértünk. Ez a speciális agyagedényben, a tajine-ben érkezett, ami kicsi kemenceként funkcionál. Paradicsomos-sült paprikás mártásban darált bárányhúsból készült gombócok, amibe a végén egészben beleütnek egy tojást. 



Brüsszelben a Kasbah nevű étteremben többször is ettem ilyet, de az sokkal fűszeresebb, csípősebb volt, mint ez. Összességében igaz, hogy a marokkói ételek nincsenek túlfűszerezve és a sóval sem bánnak bőkezűen.  Az édességek sem olyan émelyítően édesek, mint amiket az itteni arab boltokban lehet kapni. A mentateából, amivel lépten-nyomon megkínálnak, viszont nem sajnálják a cukrot. Néhány helyen megkérdezték, hogy esetleg "sans sucre"- vagyis cukor nélkül kérjük-e, de általában édesítve hozzák.

Többször ettünk még kuszkuszt illetve báránytajine-t (krumplival, paradicsommal), ezek kivétel nélkül jók voltak, az áruk pedig nagyon baráti 30-40 dirham közötti. Megkóstoltam a pastillát, ez egy citromos-tojásos- mandulás-csirkés töltelékkel töltött rétestészta, amit a végén porcukorral és fahéjjal szórnak meg. Állítólag galambbal a legfinomabb, de voltak kétségeim a galamb származását illetően, ezért erről inkább lemondtam. Dacára a porcukornak, amit nehezen tudtam összehozni a csirkével, nagyon finom volt.Az édességeket sajnos, nem fényképeztem le, de rengetegféle különböző alakú, színű, ízű pici édességet árulnak.  (receptek a témában egyik kedvenc francia gasztrobloggeremnél Nadjibellánál). Nekem legjobban a szezámmagosak ízlettek, ezekben a krém is szezámmagból készült.

Kulináris élményeim itt véget is érnek. Amit érdemes megszívlelni: higiénia szempontjából egészen mások az elvárásaik, mint nekünk, de nem szabad ezzel foglalkozni. A ryad-ban, ahol laktunk éppen felújították a szennyvízcsatornát. A kilapátolt matéria szagát érezve bármelyik európai orrát befogva menekült volna. A munkások viszont kényelmesen betemették a csatornát, majd körbeülték a hatalmas kuszkuszos tálat és a közös edényből vidáman kanalazták az ételt. Olyan jóízűen ettek, hogy teljesen mellékessé vált a közeg. ...

Bonjour Möszjő Bácsin Móni avat be bennünket a belga óvoda újabb rejtelmeibe, én meg hamarosan megírom, hogy mi történik, ha 5cm hó esik Brüsszelben.

Related Posts with Thumbnails

Copyright

Az oldalon megjelenő fotók és írások a szerző tulajdonát képezik. Azokat kizárólag engedéllyel, a forrás megjelölésével lehet felhasználni.