Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parmezán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parmezán. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 18., hétfő

Spenótos-mascarponés-parmezános tagliatelle



30 éves koromban repültem életemben először. Előtte olyan óvintézkedéseket tettem, mint Olive az Édentől keletre-ben, úgyhogy a beszállás után nyugodtan dőltem hátra: nem a káosz marad utánam. Nem is volt semmi baj, amíg viharzónába nem kerültünk és nem kezdett el úgy rázkódni a gép,hogy többen a zacskó után nyúltak. Végigrettegtem az utat és a félelmem kizárólag az étkezés ideje alatt hagyott alább. A spenótos tészta ugyanis határozottan jó volt. Annyira jó, hogy amikor végre földet értem, úgy döntöttem, hogy megmenekülésemet megünneplendő én is főzni fogok ilyet.

Jóval később került rá sor, mert a talált receptek nem voltak olyan jók, mint fent az égben
De Jamie vacsoráiban rátaláltam az igazira,azóta gyakran kerül nálunk asztalra.Készítettem már fagyasztott spenótból is. Leveles és durvára vágott változatot keressünki, a püré és a krém nem jó ehhez a recepthez!). Az eredeti -azt hiszem, Németország felett felszolgált tésztának-pirított kenyérmorzsa is került a tetejére, ami még külön dob rajta.


Hozzávalók

50 dkg tagliatelle (széles metélt tészta)
2 kávéskanálnyi vaj
2 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
1/2 szerecsendió frissen reszelve ( 1 kávéskanálnyi őrölt)
40 dkg friss spenót
só és frissen őrölt bors
1,2 dl tejszín ( én 2 dl tettem bele, hogy ne legyen maradék...)
150 gramm mascarpone
2 marék frissen reszelt parmezán

Felteszünk egy nagy fazék sós vizet a tésztának. Attó függően, hogy friss vagy szárított tésztát használunk, eltér a főzési idő. ( a csomagoláson található időtartamot szoktam figyelembe venni, de kóstolok is, al dente-re főzöm, azaz harapnivalóra)

A spenótot jól megmossuk, apróra vágjuk. Felaprítjuk a fokhagymát is. Egy serpenyőbe 1 teáskanál olívaolajat öntünk, hozzáadjuk a vajat, felolvasztjuk és beletesszük a fokhagymát és a szerecsendiót. Ezután rádobjuk a spenótot ( 2-3 részletben szoktam, megvárom, amíg az első adag megfonnyad, utána jöhet a következő). Addig várunk, amíg a leve elfő, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a tejszínt és a mascarpone-t.

A tészta levéből egy merőkanálnyit félreteszünk. A többit leszűrjük, majd a forró tésztát a spenóthoz keverjük. Ha szükséges, a főzővízzel hígítjuk a szószt, simára keverjük és reszelt parmezánnal megszórjuk.


2010. október 5., kedd

Az első termés, avagy Gomba-capuccino sajt chips-szel



Nyár végén visszakészülődtünk Brüsszelbe, 2 felnőtt és 3 gyerek 2 havi cucca, könyvek, baracklekvár, bodzaszörp... Aki próbálta, tudja, hogy kisebbfajta rémálommal felér. Idén egy nagy dobozban egy csiperkegombatelep is velünk utazott. Lehet persze itt is gombát venni, de ha már konyhakertet nem tudunk csinálni, legalább legyen valami háztáji. Az első szüretet most tartottuk, egyelőre csak a telep egyik része indult be, úgyhogy fél kg sikerült szednünk.

A Gare de Midi-s piacon ilyenkor sokféle erdei gombát kínálnak, úgyhogy egy marék rókagombais a levesbe került. A receptet a Le Soir szombati Victoria mellékletében találtam (ez egy képes magazin, ami régebben a Victor névre hallgatott, pár éve keresztelték át az emancipáció nevében) Lola receptjei néha nagyon bizarrak, most például kizárólag a pattogatott kukoricával foglalkozik. A pattogatott kukoricába panírozott tőkehal még csak-csak elmegy, de a pattogatott kukorica fagylaltot ( erdei gyümölcs öntettel) még elképzelni sem tudom.
A gombaleves viszont nagyon finom volt.

Hozzávalók (4 személyre)

500 gramm gomba (csiperke, rókagomba, shiitake stb.)
5 dl húsleves
2,5 dl tej
3,5 dl tejszín
1 ágacska kakukkfű
8 dkg vaj
egy gerezd fokhagyma
1 salottahagyma vagy egy kis vöröshagyma
3-4 újhagyma
4 szelet pirítanivaló kenyér
egy gerezd fokhagyma a bedörzsöléshez
5-10 deka friss parmezán


A parmezánchipshez 180 fokra melegítjük a sütőt. Egy sütőpapírra (olyan méretű legyen, mint a tepsink, amiben sütni akarjuk) 3 -4 cm átmérőjű köröket rajzolunk. A nagyobb lyukú sajtreszelőn lereszeljük a parmezánt és a körökre halmozzuk ( nem kell nagyon sok, fedje be). Megszórjuk néhány levél kakukkfűvel , majd sütőben 5-6 percig sütjük. Figyelni kell, mert hamar megégnek.

Ezután elkészítjük a levest.A gombát alaposan megmossuk és szeletekre vágjuk. Egy keveset félreteszünk a pirított gombához. Egy lábosban felforrósítjuk a vaj felét, üvegesre pároljuk rajta a felaprított salottahgymát és a fokhagymát, majd rádobjuk a gombát. Megvárjuk, amíg a gomba levet ereszt, ezután hozzáadjuk a húslevest és a tejet. Beledobjuk a kakukkfüvet és 20 percig főzzük takaréklángon. Ezután kihűtjük, turmixoljuk. Végül belekeverünk 2,5 dl tejszínt és még egyszer felforraljuk.

A kenyereket megpirítjuk és bedörzsöljük fokhagymával. A maradék vajon megsütjük a félretett gombát és az újhagymát.

Tálalás előtt a levesből kiveszünk 1 dl-t, hozzáadunk 1 dl tejszínt és turmixgépben jól felhabosítjuk. A gombakrémleves tetejére öntjük, a habot pedig megszórjuk a sült gomba-hagyma keverékkel. Fokhagymás pirított kenyérrel tálaljuk.
Related Posts with Thumbnails

Copyright

Az oldalon megjelenő fotók és írások a szerző tulajdonát képezik. Azokat kizárólag engedéllyel, a forrás megjelölésével lehet felhasználni.