Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: előétel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: előétel. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 3., szerda

Jamie Oliver cukkinisalátája mentával, fokhagymával, chilivel és citrommal




"Kértek egy cukkinit? Gyönyörűek az idén és annyi termett, hogy mi már nem bírjuk megenni." - mondták a rokonok, a szomszédok. Mindenki, akinek kertje volt. De mi nem kértük. Mert nekünk is rengeteg maradt a nyakunkon. A cukkini nagy divat volt. Rántva ettük, meg töltve. Nem ízlett. Nem volt íze, ahogy apám mondaná: "hagy magával csinálni mindent". Később fejlődtünk: nagyon vékony karikákra vágtuk,bepácoltuk jó sok apróra vágott fokhagymával, kakukkfűvel, borssal és házi zsemlemorzsába (igazi zsemléből, kicsit megpirítva a sütőben) paníroztuk. Így már egész jó volt. A bundája.

A cukkini nem lett kedvenc.

Aztán még is az lett. Brüsszelben tele van vele a piac, kicsik és karcsúak, "courgette"- (ejtsd: kurzsett) névre hallgatnak.  Több magyar ismerősöm is uborkának vélte, innen látszik, hogy otthon csak a megtermett példányokat fogyasztottuk. Először csak egyet-kettőt vettem, tortillába reszeltem, ratatouille-t készítettem belőle. Aztán jött Jamie Oliver cukkinis tagliatellé-je (hamarosan a blogon is) és végül ez a saláta. JO. receptje ez is. Több, mint egy kiló cukkini tűnt el pillanatok alatt, annyira ízlett mindenkinek. Előételnek is nagyon jó lehet.

A Bonjour Möszjő Bácsin ma a belga iskoláról esik szó, öjjékről és egyéb viszontagságokról.

Hozzávalók:

4 cukkini (ne legyenek túl nagyok)
1 kicsi chilipaprika
fél gerezd fokhagyma
egy marék menta
1 citrom leve
extraszűz olívaolaj

A cukkinit héjastól legyaluljuk vagy nagyon vékony szeletekre vágjuk. (lehet hosszában vagy keresztben vágni, ha türelmetlenek vagyunk, akkor inkább előbbi változat). Grillen vagy egy bordás serpenyőben mindkét oldalukat megsütjük-az sem baj, ha egy kicsit megégnek. A megsült cukkini szeleteket egy nagy tálra rakosgatjuk-fontos, hogy ne kerüljenek egymásra. A finomra vágott (magok-erek nélküli) chili paprikával és apróra vágott fokhagymával megszórjuk a cukkinit, meghintjük apróra vágott mentával. Ráfacsarjuk a citromlevet, meglocsoljuk olívaolajjal és meghintjük sóval.

2009. március 23., hétfő

Quinoa tabbouleh


Gyakran készítek tabbouleh-t, de venni is szoktam, itt ugyanis minden bolt 4-5 félét tart, a klasszikus orientale-tól kezdve a grillezett zöldségesig , sült csirkével dúsítottíg mindenféle előfordul. ( recept Lúdanyónál). Most egy kicsit változtattam, az otthon is kapható quinoát használtam bulgur helyett (itt simán kuszkuszból csinálják és néha citromlé helyett borecetet öntenek hozzá).

A quinoa Dél-Amerikából származó növény, amelynek a magját használjuk fel. Valójában nem gabona, mert a spenót és a cékla rokonaként a libatopfélék közé tartozik. Az inkák"chysia mama"-nak nevezték, ami quechua nyelven minden gabonák anyját jelent. A spanyol hódítók figyelmét nem keltette fel, mert a glutén hiánya miatt nem lehet kenyeret sütni belőle, ezért nem terjedt el a burgonyához és a kukoricához hasonlóan.

Fehérjében nagyon gazdag, ráadásul az összes olyan aminosavat tartalmazza, amely az emberi szervezet sejtjeinek felépítéséhez szükséges. Ideális táplálék vegetáriánusoknak, a glutén hiánya miatt a lisztérzékenyek is fogyaszthatják. Lipidekben szegény, vastartalma viszont magas.

Hozzávalók (4 személyre)

100g quinoa
4 közepes paradicsom
1 kígyóuborka
1 kis fej hagyma (vagy egy csokor újhagyma)
30 gramm mazsola
1 csokor petrezselyem
1 vagy 2 citrom leve
4 evőkanál olívaolaj
néhány mentalevél
só, bors

A quinoát kétszeres mennyiségű forró sós vízben 15-20 percig főzzük.Akkor van készen, ha a magok szinte áttetszőek. Megvárjuk, amíg kihűl, majd összekeverjük a kis kockákra vágott uborkával, paradicsommal, mazsolával (ezt is célszerű egy kis meleg vízben 10 percet áztatni) és a felkarikázott újhagymával (ha nem újhagymával készítem, először nagyon vékony karikákra szeletelem a hagymát és úgy vágok nagyobb kockákat belőle). Az olívaolajat összekeverem a citromlével-a citrom mennyiségével óvatosan bánjunk, nem szabad nagyon savanyúnak lennie. Végül felaprítom a petrezselymet és a mentát és azt is hozzáadom. Legalább egy órát kell állnia.

2009. március 19., csütörtök

Quiche Lorraine


A Quiche Lorraine a franciák egyik legismertebb étele. Az egyik francia régiót rejtő Lorraine szó előtti "quiche" a német küchen (lepény) szóból ered (vagy ahogy Elzászban mondják "kuche"). Ebben a formájában csak a XIX. századtól ismert, előtte sonkát nem, csak tejszínt és tojást tartalmazott a töltelék. A hozzáadott reszelt sajt a savoya-i területre jellemző.

Leginkább akkor szoktam készíteni, ha kevés időm van. Ez egy gyors változat, mert ha tisztességesen akarom megcsinálni, magam készítem a tésztát is. Omlós tésztát kellene használni, az ún. pate brisée-t, de nekem most leveles tésztám volt itthon. Kihagytam a "vaksütéses" fázist is (amikor a tésztával kibélelt sütőbe szárazbabot vagy rizst szórunk és a tésztát elősütjük, így védve a felpúposodástól). Semmi baja nem lett, úgyhogy bátran csináljuk így...

Amire nagyon kell vigyázni, hogy a tojásos keveréket nagyon gyengén sózzuk, mert a szalonnától-sonkától eleve sós az egész. Bocuse szerint füstölt szalonna-tejszín-tojás kell csak bele (a quiche eredetileg egyáltalán nem tartalmazott szalonnát), én a szalonnát sonkára cseréltem, a tejszín egy részét tejjel helyettesítettem és reszelt sajt is került bele. Nagyon hamar elkészült és langyosan a legfinomabb...

Hozzávalók

3 szelet füstölt sonka vagy 125 gramm füstölt, húsos szalonna
1dl tejszín
1dl tej
3 nagy vagy 4 kicsi tojás
szerecsendió, bors
100gramm reszelt sajt (goudát használtam)
1 adag fagyasztott levelestészta vagy sós omlóstészta (itt nem fagyasztják, simán a hűtőpultban van)

A tésztát legalább 1 órával a sütés előtt ki kell venni a fagyasztóból, ha csak a hűtőben volt, akkor 15 percig kell állnia szobahőmérsékleten.

A sütőt 200 fokra melegítjük- a levelestészta esetében nagyon fontos, hogy forró legyen. Ha omlóssal dolgozunk, akkor 150 fok szükséges. A quiche formát (alacsonyabb peremű tortaforma is lehet) kibéleljük sütőpapírral és belenyomkodjuk a tésztát. A sonkát vagy a szalonnát egy centis kockákra vágjuk és megpirítjuk, lehetőleg zsiradék nélkül. Elosztjuk a tészta tetején, majd megszórjuk reszelt sajttal. A tojásokat a tejszínnel és a tejjel habverővel kikeverjük, szerecsendióval és borssal ízesítjük, sóból csak nagyon keveset teszünk hozzá. Ráöntjük a töltelék tetejére és sütőben 15-20 percig sütjük, amíg aranysárga nem lesz.


Ha az omlós tésztát magunk készítjük:

150 gramm liszt
75 gramm vaj
kb. 1dl jéghideg víz
1 kávéskanál só

A vajat a tészta készítése előtt 1 órával ki kell venni a hűtőből. Összegyúrjuk a hozzávalókat -ha nem akarna összeállni, önthetünk hozzá még egy kis vizet. Ezután másfél órát kell állnia folpackba csavarva a hűtőben.
Related Posts with Thumbnails

Copyright

Az oldalon megjelenő fotók és írások a szerző tulajdonát képezik. Azokat kizárólag engedéllyel, a forrás megjelölésével lehet felhasználni.