Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: citrom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: citrom. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 23., csütörtök

Görög citromos sütemény -Villőnek, Vincének és Vitának


A két húgom és az unokaöcsém nemrégiben Görögországban jártak, ahol nagyon megszerették a görög süteményeket. Húgom telefonált, hogy szerezzek valahonnan kadaif tésztát mire rávágtam, hogy mi sem könnyebb ennél, úgyis Ramadan van, biztos lesz alattunk az arab negyedben. Nem volt. Így aztán beautóztunk a lányommal a török negyedbe, mert a törökök is használják a kadaifot. Azt azért nem gondoltam volna, hogy a negyed olyannyira török, hogy csak törököket látni az utcában és törökül beszélnek a boltokban is. Mindenesetre  32 fok lévén fedetlen vállakkal és a térdig érő szoknyával sikerült némi feltűnést keltenem a helyi kisboltban. De lett kadaif és yufka tészta is és még gránátalmaszószra is sikerült szert tennem.




Vettem persze magamnak is, úgyhogy  nemsokára elárasztom a blogot görög és török süteményekkel. Szeretnék majd valamilyen pisztáciás-krémsajtos -kadaifos süteményt is sütni és egy igazi baklavát. Azt nem tudom, hogy mennyire lehet redukálni benne a cukor mennyiségét, mert ezek az arányok kicsit megijesztenek.

Sokat emlették a citromos, darás süteményt, a  revani-t. Eszembe jutott, hogy sütöttem én ilyet és nagy sikere volt. Stahl Judit Végre otthon című könyvében jelent meg a recept, nekem egy kicsit édes, de a többiek szerették. 

20 dkg finomliszt
10 dkg búzadara
2 kávéskanál szódabikarbóna
35 dkg kristálycukor
1 csipet só
 2,5 dl joghurt
3 tojás
1 citrom
 a tepsi kikenéséhez kevés vaj

A sziruphoz

15 dkg cukor
1,5 dl víz
4 citrom

Előmelegítjük a sütőt 160 fokra és kivajazunk  egy 30x20 cm-es tepsit. Egy nagy tálban összekeverjük a lisztet, a darát  a szódabikarbónát, a sót és a cukrot. A tojást összedolgozzuk a joghurttal és a citromlével, belereszeljük a citrom héját. Egy fakanállal összekeverjük a szárazanyagokat és a joghurtos keveréket. A tepsibe öntjük és 45-55 percig sütjük.

Közben elkészítjük a szirupot. A cukrot beleszórjuk a vízbe, hozzáadjuk a citromok lereszelt héját és a citromok kipréselt levét.. Takaréklángon addig forraljuk, amíg a cukor teljesen fel nem olvadt, ezután még 3-4 percig forraljuk,

A megsült, még meleg tészta felületét villával megszurkáljuk (nem vesszük ki a tepsiből) és meglocsoljuk a szirup felével. 15 perc múlva rálocsoljuk a a szirup másik felét. Ha kihűlt, kockákra vágjuk.

2015. április 3., péntek

Mese a kalácsról, a vadasról és a sutyiról - Sutyi, azaz citromos-kakaós mézes szelet


A legkönnyebb azt az ételt megfőzni, amit egy újságban láttál, egy blogon vagy Jamie Oliver kotyvasztott össze A pucér szakácsban. Annyit tudsz róla, hogy szép és olyan hozzávalókból áll, hogy csak finom lehet. Nem tudod milyen az íze, milyen az állaga. Rizikó egy szál se. Ha nem sikerül, azt mondod, rossz a recept. Vagy azt: ez ilyen és pont ilyenre akartam csinálni.

A következő kategóriában  már van némi veszély. Ebbe az "egyszer ettem ilyet, rákeresek, megpróbálom megcsinálni" receptek tartoznak. Egyszeri ízemlékek. El lehet rontani, nem lesz pont olyan, mint ahol etted, de azért nincs nagy baj.  Keresel egy másik receptet és újra elkezded. Kis szerencsével ráhibázhatsz és ezután a Te specialitásod lesz. Vagy nem és akkor és soha többet nem főzöd meg.

A harmadik csoport a családi receptek. Amit anyád, apád, a nagyanyád és a többiek főznek-főztek. Ezt etted gyerekkorodban, ezt kapod, ha felnőttként hazamész. Megpróbálkozol vele persze, de soha nem lesz ugyanolyan vagy csak nagyon sokára. Nagymamám kalácsa egyetlenegyszer, a legelső alkalommal sikerült ugyanolyanra, mint az övé. Igaz, közben többször felhívtam és telefonon vezényelte le, hogy mit hogyan csináljak. Már nem tudom megkérdezni és azóta is hiányzik belőle valami. Vagy a liszt, vagy a vaj, vagy a cukor vagy az én türelmem nem olyan.
Ugyanilyen "mumus" a vadas, az egyik kedvenc ételem. Sokszor nekirugaszkodtam, de nem azt az ízt érzem, amit keresek, hiába kérdezem meg minden egyes alkalommal a mamámat. Úgyhogy vadas nincs nálunk és egy ideig nem is lesz.

Végül a negyedik, a legkeményebb dió, Amikor a férjed olyat szeretne enni, amit otthon evett. Szerencsés esetben Te is ettél belőle, akkor ugye bejön a második kategória, de ha nem, akkor veszélyes próbálkozás és majdnem mindig kudarccal jár, 
A fokhagymamártás néha már majdnem olyan, mint anyósomé. A süteményekkel pedig biztosra lehet(ne) menni. Pláne, ha végre elég citromot tesz bele az ember és a megfelelő nagyságú tepsiben süti.
És akkor végre olyan lesz a sutyi, amilyennek lennie kell.....

Hozzávalók:

A tésztához:

2 tojás
1 evőkanál méz
1 kévéskanál szódabikarbóna
5 dkg vaj vagy margarin
10 dkg porcukor
40 dkg liszt
4-5 evőkanál tej

A krémhez:

Fél liter tej
6 evőkanál liszt vagy vaníliás pudingpor
20 dkg vaj
20 dkg porcukor
1 citrom leve
15 gramm kakaópor

Csokimáz:

4 evőkanál kakaópor 
4 evőkanál kristálycukor
3-4 evőkanál víz
5 dkg vaj

A mézet, a porcukrot és a vajat kikeverjük, hozzáadjuk a tojásokat, majd a szódabikarbónával elkevert lisztet és a tejet. Összegyúrjuk, három részre osztjuk és egy kis bevajazott, belisztezett tepsi hátán egyenként megsütjük őket.
Ezután elkészítjük a krémet. A lisztet vagy a vaníliás pudingport kikeverjük 5 evőkanál tejjel, A maradék tejet felforraljuk, majd folyamatos keverés mellett hozzáöntjük  az előzetesen kikevert tejes lisztet (pudingport), Ezután szintén folyamatos keverés mellett megvárjuk, amíg besűrűsödik.
Megvárjuk, amíg teljesen kihűl.
A puha vajat kikeverjük a porcukorral, maj kanalanként adagolva hozzáadjuk a krémet. Kettésosztjuk, az egyik felébe a kakaót adagoljuk, a másikba a citromlevet. A citromos krémmel megkenjük az első lapot, rátesszük a másodikat, erre kerül a kakaós krém, végül a harmadik lap.
A mázhoz a kakaót, a kristálycukrot és a vizet összekeverjük, felmelegítjük forrásig. Ekkor levesszük a tűzról, belekeverjük a vajat és a legfelső lap tetejére kenjük.
Egy napig állnia kell, hogy megpuhuljon. Kicsi, hosszúkás szeletekre vágjuk.







2013. február 17., vasárnap

Tarte au citron meringuée, azaz habos citromtorta á la Pierre Hermé





A változatosság kedvéért megint Pierre Hermé.... Ki akartam próbálni a karácsonyra kapott karamellizáló pisztolyomat  (ne ijesszen el senkit, mert anélkül is meg lehet csinálni), úgyhogy a habos citromtorta, vagyis a tarte au citron meringuée mellett döntöttem. Sütöttem már régebben is, akkor Cyril Lygnac, a franciák Jamie Oliver-je receptje alapján, de ennek sokkal finomabb a tésztája a mandula és a vanília miatt. Ezt e tészta mennyiséget egy 25 cm-es tortaformához ajánlják, de nekem két kisebb formára is elég lett. Igaz, kicsit vékonyabbra nyújtottam, mint 2,5 mm. Az eredeti receptben azt a módszert javasolják, hogy amikor  az alapot sütjük,  a tetejét fedjük le zsírpapírral és szórjunk rá valamilyen nehezéket. Nekem ez a módszer nem jött be, mert a széle már égett, miközben a közepe nyers maradt a zsírpapír alatt. A másik tésztánál egyszerűen kibéleltem a formát, kicsit megszurkáltam villával és tökéletes lett.

A citromkrémnél nincs szükség a hőmérőre, jól látszik, amikor besűrűsödik a krém, de akkor gyorsan le kell venni a tűzről. Folyamatosan kevergessük, nagyon gyorsan kihűl. Ha a vaj nem olvad el benne, botmixert is használhatunk.

A habnál nem Pierre Hermé receptjét használtam, hanem az olasz habcsókét, amit egy ribizlitortán ettem először. Ez egy lágyabb, forrázott hab és nagyon jól illik a savanykás krémhez. Karamellizálás után betoltam még 5 percre a forró sütőbe.  Az egyik tortát vendégségbe vittük és féltem, hogy összeesik a hab, de jól bírta és ez fogyott el elsőnek, nem a két cukrászdából hozott torta.

A másik torta itthon maradt, ebbe a citromkrém tetejére fagyasztott erdei gyümölcsöt is tettem.  Így még finomabb.




Hozzávalók (egy 25 cm-es tortaformához, 8 személyre)

A tésztához:

210 gramm liszt
85 gramm cukor
1 tojás
1 vaníliarúd
125 gramm vaj
25 gramm mandulapor
4 gramm só ( 1 teáskanál)

A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrjuk (késes robotgéppel a legjobb), majd a gombócot legalább két órára betesszük a hűtőbe.
A tésztát 25 mm vastagra nyújtjuk és kibélelünk vele egy kerek vagy fodros szélű, keskeny peremű formát. A formát célszerű alul zsírpapírral bélelni. 30 percre a hűtőbe tesszük. Előmelegített sütőben 190 fokon sütjük meg.


A töltelékhez:

4,5 citrom leve (1,5 dl)
3 tojás
20 gramm reszelt citromhéj
200 gramm porcukor
140 gramm vaj

Habverővel jól összekeverjük a tojásokat, a cukrot, a citromok levét és a reszelt citromhéjat. Vízfürdő felett addig melegítjük a krémet folyamatos keverés mellett, amíg 82 fokos nem lesz. (hőmérő nélkül: amíg be nem sűrűsödik). Ezután levesszük a tűzről és folyamatos keverés mellett 50 fokra hűtjük le (jégkockákkal teli tálba tesszük a krémet tartalmazó tálat, de anélkül is kb. 5 perc alatt lehűl). Ezután jól elkeverjük benne a kockákra vágott vajat. Legalább két órára a hűtőbe tesszük.

Hab a tetejére:

3 tojásfehérje lemérve
kétszer annyi kristálycukor, mint amennyi a tojásfehérje tömege
kevés porcukor (nem fontos)

A kristálycukorhoz  hozzáöntünk 3 evőkanál vizet majd egy lábosban felforraljuk. Közben elkezdjük habbá verni a tojásfehérjét. A forró szirupot folyamatosan, kis részletekben adagoljuk a tojásfehérjéhez, amit tovább verünk. Kemény habot kapunk, akkor jó, ha szálakat tudunk húzni belőle. (videon meg lehet nézni itt.)
A tésztát megkenjük a citromtöltelékkel, a habot habzsákba töltjük és rózsákat vagy csigavonalat nyomunk a töltelék tetejére. Kevés porcukrot szitálunk (ez el is maradhat) a hab tetejére majd karamellizáló pisztollyal karamellizáljuk. Ha nincs ilyen szerkezetünk, forró grill alatt 5-8 perc alatt ugyanezt az eredményt érhetjük el. Ha van, akkor is célszerű még 5 percre grill alá tolni, hogy a hab megkeményedjen. 
Nagyon hidegen tálaljuk.

2010. március 31., szerda

Citromos moelleux lemon-curd "szívvel"- tényleg ez a neve



Nagyon szeretem a citromos édességeket. Fagylaltból is ez az egyik kedvencem-különösen, ha rengeteg reszelt citromhéj van benne. A csokoládés moelleux után itt az újabb kísérlet, ezúttal citrommal. Könnyű citromos tészta- ez nem túl édes, lemon curd-szerű belső "szívvel"-ami megadja a nagyon-nagyon citromos ízt. Ha jól sikerül, akkor a belső szív folyékony marad és öntetként beborítja a tésztát.

A Moelleux et fondants című Hachette kiadvány alapján

Hozzávalók ( 6 személyre)

A tésztához

100 gramm olvasztott vaj és még 15 gramm a formák kikenéséhez
2 tojás
60g mandulapor
120 gramm porcukor
120 gramm liszt és még 20 gramm a formák lisztezéséhez
fél zacskó sütőpor
1 citrom héja lereszelve

A "szívhez"

20 gramm vaj
2 tojás
50 gramm kristálycukor
10 gramm Maizena ( kukoricakeményítő)
2 citrom leve

Először a szívet készítjük el. Egy kislábosban takaréklángon felolvasztjuk a citromlében a cukrot. (én jobban szeretek vízfürdővel dolgozni, mert nem ég le). Hozzáadjuk a Maizenával kikevert tojásokat és kicsit erősebb lángon, folyamatosan keverve tovább főzzük, körülbelül 5 percig. Krémes állagúnak kell lennie. Ezután levesszük a tűzről és belekeverjük a vajat. Kihűtjük és jégkockatartóba töltjük-6 kockát kell kapnunk. Legalább 3 órára a fagyasztóba tesszük.

A desszertnek kb. 10 percet kell sülnie a 200 fokra előmelegített sütőben és utána azonnal tálalni kell. Ennek megfelelően először kapcsoljuk be a sütőt, majd készítsük el a tésztát. A tojásokat fehéredésig keverjük a cukorral, majd adjuk hozzá a vajat, azután a sütőporral elkevert lisztet. Vajazzuk ki és liszttel szórjuk meg a kis felfújtformákat. Tegyünk egy kis tésztát a formák aljára, majd helyezzünk beléjük egy-egy megfagyasztott lemon-curd kockát. Kanalazzuk rájuk a maradék tésztát és tegyük őket 10 percre a sütőbe.

2010. február 7., vasárnap

Citromos joghurtkrém- ha minden kötél szakad...

Valami édeset ennék... Gyakori megjegyzés a családban, csak nem tőlem. Nem vagyok édesszájú, míg a többiek simán bevágnak fél kg igazán finom belga pralinét, nekem egy kocka bőven elég. De Rote grütze-ből simán megeszem a fél kilót, hála Chili és Vaníliának, aki felhívta rá a figyelmet és azóta én is függő vagyok. Ez a joghurtos citromkrém határeset-a többiek is szeretik és nekem sem túl édes. Stahl Judit Büntetlen örömök címü könyvében található a recept, zöld citrommal is készítettem már.

Hozzávalók

1 citrom
1 tojás
12 dkg cukor
1 kávéskanál vaníliaaroma (én vaníliakivonattal csináltam)
1,5 evőkanál vaj
3 dl joghurt
1,5 dl tejszín

Az alaposan megmosott citrom héját lereszeljük, a levét kinyomjuk. A tojást és a cukrot összekeverjük egy kis tálban. Vízgőz felett, egy fémtálban felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a reszelt citromhéjat és a citromlevet. Ezután belekeverjük a cukros tojást és sűrű krémmé főzzük. Összedolgozzuk a joghurttal és kihűtjük. Végül felverjük a tejszínhabot és óvatosan beleforgatjuk a krémbe. Kistálkákba adagoljuk és tálalásig hűtőbe tesszük.


Related Posts with Thumbnails

Copyright

Az oldalon megjelenő fotók és írások a szerző tulajdonát képezik. Azokat kizárólag engedéllyel, a forrás megjelölésével lehet felhasználni.