Gasztroképeslap Balatonszéplakról

Három asszony támasztja a biciklijét a széplaki strandon. Az időjárásról, a kihalt partról folyik diskurzus. Aztán az egyik csak úgy megszokásból felkiált: Csemege főtt kukoricát,kürtőskalácsot tessék! Majd fásultan hozzáteszi: Már el is felejtettem,hogy mondják németül....

Szomorú most a Balaton. A rossz idő miatt alig lézengenek páran,leginkább az évek óta itt nyaraló ismerős arcok és néhány csapatnyi német siheder. A zimmer frei helyett megjelenik az "egyéjszakás magyarokat is várunk" felirat.

A Strandbüfé azért üzemel, a melegebb napokon fogy a hekk, a sült kolbász és a palacsinta. És ők sütik az egyik legjobb lángost,amit életemben ettem. A lányok nagyon kedvesek, ugyan a pontos receptet nem árulják el,de megtudom,mi a titkos összetevő, amitől ropogós és utánozhatatlanul finom a lángosuk. Ha végre elkészül a konyhám, ez lesz az első recept,amit ki fogok próbálni.

Ha valaki friss gyümölcsöt szeretne vásárolni,akkor érdemes a Sió hűtőházát felkeresni.A Balatonszéplak-felső-i vasútállomással szemben kell felkanyarodni a telephely felé (táblák jelzik az utat) és jutányos áron juthatunk most éppen őszibarackhoz, körtéhez, de vettem már itt sárgabarackot és meggyet is.

A kedvenc helyünk a Calypso. Ez egy családias étterem a vitorláskikötőnél,ahol ismerősként üdvözlik egymást a pincérek és betérő hajósok. Van mellette egy kis játszótér és még arra is gondoltak,hogy lábbal hajtható autókat tegyenek ki a gyerekek számára.

Igazi gyerekbarát hely,az étlapon is külön fejezetet szentelnek a gyerekeknek (külön elismerés a méhecske alakban tálalt fagylaltért).

Idén szakácsot cseréltek, ez az étlapon és az ételek színvonalán is nyomott hagyott. A férjem évről-évre harcsapaprikást eszik túróscsuszával,most is ennél maradt és állítólag ez volt az eddigi legjobb próbálkozása. Én mindig a kakasherepörköltet választottam,de az sajnos,nem szerepel az étlapon. így most sokmagvas bundájú, camemberttel, aszaltszilvával töltött csirkemellet rendeltem eper-szeder szósszal.

Jók az ételek,bőségesek az adagok.A pincérek kedvesek,a kiszolgálás gyors. Már csak a Nap hiányzik...

I Amsterdam -gasztroképeslap

Szeretem Hollandiát. A vidéki falvakat, ahol bárhová kitehetnénk a "tiszta udvar, rendes ház" táblát és a bohém, csodálatos, néhol félelmetes Amszterdamot.

Kerek évfordulót ünnepeltünk a hétvégén, ezért egy teljes hétvégét töltöttünk Amszterdamban. Miután nagyon sok magyarral találkoztunk, írok néhány tippet a parkolásról, szállásokról és nem utolsó sorban a gasztronómiai élményeimről, hátha kedvet kap valaki egy holland kiránduláshoz.

Autóval Brüsszelből mindössze 2 óra az út Amszterdam külvárosáig (Budapestről 14....) ahol a P+R parkolóházakban célszerű letenni a járművet és onnan tömegközlekedéssel folytatni az utat a belvárosig. A parkolás ugyanis a város szívében iszonyatosan drága és nagyon nehéz is, a parkolóházakban viszont adnak egy ingyenjegyet (oda-vissza), amivel 1-1 órát furikázhatunk átszállásokkal együtt. Mi az Ajax Amsterdam stadionja alatt parkoltunk (Transferium a neve, ha GPS-szel vagy térképpel keressük, és 24 órára 19 euro a díj a prospektus szerint. A belvárosi 2-3 euro/ órás díjakhoz képest még mindig megéri..). Innen az 54-es metroval lehet bejutni aCentral Station vagy a Waterloo pleinre, ahonnan gyalog is megközelíthetjük a főbb nevezetességeket.

Szállást a Leidseplein környékén érdemes foglalni interneten keresztül lehetőleg minél korábban. A helyszínen szállást találni az érkezés napján, különösen hétvégén nagyon nehéz. Olyannyira, hogy amikor a foglalásunkról kiderült, hogy egy elírás miatt a szobánkban csak egy ágy van-kénytelenek voltunk elfogadni, mert mindenütt teltház volt. Másnapra megoldódott a kérdés, de azért kiderült, hogy az egyébként precíz hollandok sem működnek mindig megfelelően...

A programokkal kapcsolatban egy jó tanács: ha nem akarunk sokat sorban állni, érdemes az interneten lebonyolítani a jegyelővételt, ahol lehet-ilyen pl. a Van Gogh Múzeum, ami pénteken este fél 10-ig látogatható (koncerteket is tartanak ilyenkor és nincsenek sokan).

A holland konyha nem különösebben híres, de Gabriella kreatív konyhájában nagyon sok finom holland specialitást lehet találni, kedvencem a stoemp és a mazsolás zsemle. Ha bárhol sajtkóstolóba ütköznénk, ne hagyjuk ki, a legkülönlegesebbeket egy kis üzletben kóstoltuk a Leidseplein és a virágpiac között.

Egy pár olyan éttermet szeretnék ajánlani, ahol jókat lehet enni olcsó vagy közepes árkategóriában.

A leggazdaságosabbak a shoarmát, falafelt, kebabot árusító büfék-ezekből nagyon sok van. Itt már 2,50-3 euro-ért vehetünk meleg ételt és általában jó minőségűek.

A kínai negyedben sok kicsi étterem van egymás hegyén-hátán-gyönyörű sült kacsák lógnak a kirakataikban. Az egyik legjobb a Nam Kee (Zeedijk 111-113), ahol a kínaiak is szívesen esznek és óriási a választék. Egy óriási tányér, gazdag levest ( marhahússal, zöldséggel és sok tésztával) 12 euro-ért ehetünk és a jókora adag főételek is ebben a tartományban mozognak. Vele szemben van a helyi buddhista közösség temploma, ahol egyszer a kínai újév alkalmával szabályosan fogságba estünk. Kezünkbe nyomtak egy kínai nyelvű énekeskönyvet és félórai közös zenés ima után csak azért hagyhattuk el a szentélyt, mert az egyik kissé italos állapotban lévő brit túl hangosan danolt....

Korlátlan mennyiségben ehetünk, ha bírja a gyomrunk, a Granada restaurant-ban (Leidsekruidstraat 11.) 40 féle tapas van az étlapon a serranói sonkától kezdve a fokhagymás rákon át a faszénen sült szardíniáig és a vörösborban párolt chorizoig. Egy kis papírra felírjuk az ételek sorszámát és folyamatosan hozzák frissen-forrón a tapas-okat. A korlátlan fogyasztás 18,50 euro személyenként, de egyesével is rendelhetünk 3-7 euros áron.

Az utóbbi időben szomorú tapasztalataim voltak a világban elfoglalt helyünkkel kapcsolatban. Osztrák ismerősünk saját bevallása szerint semmit sem hallott az iskolában 1848-ról, Helsinkiből érkezett ember közölte velünk, amikor lelkesedni kezdtünk a közös eredet miatt, hogy most már teljesen biztos, hogy a finnek nyugatról származnak. Az amszterdami Saray török étteremben (Gerard Doustraat 33) a pincér a harmadik magyar mondatunk rákérdezett :from Hungary? Yes. De honnan tudja? Sok a törökhöz hasonló szavunk. Majd megemlékezett Zrínyiről és azt is megtudtuk, hogy a leghíresebb törökök magyar származásúak voltak. Igaz vagy sem, végre valahol szeretnek bennünket. És a nyárson sült bárány is finom volt.... Búcsúzóul kezet ráz velünk.

Magasabb árkategóriába tartoznak, személyenként 24 euronál indulnak az indonéz rijsttapfel lakomák. A szó szoros értelmében azok, ugyanis sokféle-van, hogy 24 különböző ételt szolgálnak fel egy étkezés keretében. (erre egy külön posztot szánok). Aki elszánja magát egy ilyesféle kulináris élvezetre, azért azzal számoljon, hogy ezek egy része még a csípős ételeket jól bíró egyének részére is könnyfakasztó élményt jelent. Kényesebb gyomrúak az 1-es erősségű fogásokat is kerüljék, a 3-ast pedig csak nagyon edzetteknek ajánlom.

Végezetül egy kis történet arról, hogy ott sem megy minden olajozottan.

Hazaindulunk. Kifizetjük a parkolójegyet, automatába pénz-jegy ki. Sorompónál becsúsztatjuk a gépbe, kártyát benyeli, sorompó zárva. Most mi lesz? Beszólunk a telefonon, ember udvariasan megígéri, hogy intézkedni fog. Tanakodunk, hogy fogjuk elmagyarázni, mi történt, hogy fogjuk bizonyítani, hogy kifizettük a díjat. Erre kiballag egy egyenruhás ember, szomorúan ránknéz, majd nekifutásból hatalmasat rúg a sorompóba. Kinyílik. Mehetünk.

Párizs megér egy.... pho-t

Májusban Párizsban töltöttünk 3 napot, azóta várat magára ez a poszt, ami most mégiscsak felkerül ide. "Közérdekű " információkkal:)

Miután szép volt az idő, bérelt biciklivel, a Vélib'-bel barangoltunk egész nap, ami nagyon praktikusnak bizonyult. Szinte 2 utcánként (300m-enként) állnak a parkolókban a 3 sebességes biciklik, hogy minél hamarabb felpattanhasson rájuk bárki, akinek sürgős dolga van vagy csak városnézésre karikázna vagy éppen lekéste az utolsó éjszakai buszt. Összesen 1226 kölcsönző állomás van, többsége a centrumban. Elhajtunk az Eiffel-toronytól a Notre Dame-ig, közben nézelődhetünk, bárhol megállhatunk, a végén pedig letesszük a járművet egy parkolóba és gyalogolunk tovább. Ha meg újra biciklizhetnékünk támad, csak megkeressük a következő parkolót.

A nap végén 5 eurónkba került az egész akció és olyan helyeket láttunk közben, ahova ha metróval megyünk, sose jutottunk volna el. Az első 30 perc ingyenes, utána folyamatosan emelkedik a díj- így elsősorban rövid távokra éri meg, vagyis két program közötti közlekedésre tökéletesen alkalmas. Az idő számlálása kizárólag arra az időszakra vonatkozik, amikor használjuk a biciklit, tehát a kivételtől a beparkolásig számított időre és csak az újabb kölcsönzésnél kezd el újra ketyegni az óra. Egy napra 1 euro a Vélib' rendszerébe való bekerülés díja (az éves díj 29 euro), ezt az első kerékpár kölcsönzésekor vonják le. Szükségünk van még egy bankkártyára, amiről le tudják vonni a 150 euro-s kauciót, amit ha végleg visszaadjuk a biciklit, visszautalnak a számlánkra. Ugyancsak nap végén vonják le az egész napi használat díját.

A kerékpárok különben nagyon kényelmesek, elől van egy kis kosaruk is, ahova beletehetjük a holminkat. Lakattal is ellátták őket, de szerintem egyszerűbb inkább beadni a parkolóba és később újat kivenni. Néha mi is megzavarodtunk, és kerestük a bicikliket, amikor leesett, hogy ezzel most nem kell foglalkoznunk.

Végül a slusszpoén. Mit gondoltok, hol szerelték össze ezt a közel 17000 biciklit? Nálunk,Tószegen...

Megnéztünk néhány időszaki kiállítást, sétálgattunk a Szajna-parton, vacsora céljából pedig a kínai negyedet szemeltük ki.

Végigsétáltunk az Avenue Choisy-n és a 129. szám előtt hosszabb sorra lettünk figyelmesek. Pho 14.-vietnami étterem-hirdette a tábla piros-sárga betűkkel, mint később megtudtuk, a két szín a szerencsére és a gazdagságra utal Vietnamban. A sorbanállók nagy része láthatóan az ázsiai országból érkezett, sokan családdal jöttek, ami egyértelműen jó jelnek tűnt. Be is álltunk a várakozók közé és ahhoz képest, hogy legalább húszan ácsorogtak előttünk, 5 perc múlva kaptunk egy asztalt. Helyesebben helyet szorítottak nekünk az utcai közös asztalnál, ahol mindenki mély tálakból kanalazta a phot, a végén pedig a tányért felemelve jóízűen kihörpölte a levét.

Első pillantásra kicsit bizarrnak tűnt az egész, de nagyon vidám volt a hangulat. Beszélgettünk a szomszédainkkal, a pincérrel, aki mindent elmondott, amit a pho-ról tudni lehet.

A pho egész egyszerűen levest jelent. Egy egzotikus ízesítésű húslevest, amelyet csontokból, marha vagy csirkehúsból főznek. Tálalásnál többféle húsbetét közül választhatunk: a "complet" főtt és hajszálvékonyra szeletelt nyers marhahúst, pacalcsíkokat takar. Lehet csak nyers hússal vagy csak főtt hússal, simán főtt csirkével rendelni. Kérhetünk hozzá külön húsgombócokat. Főtt rizs-metélttészta mindegyik adaghoz jár, ez is benne van a levesben.A levessel egyidőben hoznak egy nagy tálat ecetes vöröshagymával, citrommal,szójacsírával, chilipaprikával, korianderlevéllel és thai-bazsalikommal, ezzel ki-ki ízesítheti a saját adagját. Tehetünk bele hoisin-mártást is.

Előételnek vietnami tavaszi tekercset rendeltünk salátalevelekbe tekerve, mentával ízesítve. Sok volt és annyira finom, hogy itthon is elkészítettem-Chili és Vanília könyvében megtalálható az autentikus recept.

Ezután következett a pho. A pacalos-mindenes változatot kértem, óriási adagot hoztak.

Gyakran készítek pho-t otthon, de ezt a szintet soha nem fogom elérni, pedig a receptem nagyon hasonló. (Annyira jó volt, hogy másnap is vissza mentünk). A lé a sokféle csontnak és húsnak köszönhetően nagyon ízes, bár gyanítom, hogy egy kis nátrium-glutamát itt is besegíthetett.

Desszertnek azért még megkóstoltam egy tápiókagyöngyös, banános desszertet, pirított szezámmaggal a tetején, ez is megegyezik Chili receptjével (kipróbáltam, nekem nagyon ízlett, család nem szerette).

A pho-k a párizsi árakat figyelembe véve nagyon olcsók, 6,5 euro volt egy nagy adag, hasonló a tavaszi tekercsé is, a desszertek pedig 3,5 euro körül vannak.

Ha intim hangulatra vágyunk, kerüljük el. De ha egy fárasztó nap után nagyon megéheztünk és és ennénk valami jót, olcsón, akkor irány a kínai negyed.

Fifteen

Nemrégiben Londonban töltöttünk egy napot és egyszerű kíváncsiságtól vezéreltetve elmentünk megnézni Jamie Oliver éttermét a Fifteent.

Kora hajnalban indultunk Brüsszelből, hideg is volt, úgyhogy ha már ott voltunk, meg is reggeliztünk. A Fifteen két részből áll, az étterem jóval drágább és előre kell helyet foglalni, míg a Trattoria elvileg bárki számára elérhető, rögtön kaptunk asztalt és az árak sem annyira veszélyesek.

Fiatal, fekete pólós pincérlányok szolgálnak ki, közben nyílt színen láthatjuk a szakácsokat jellegzetes csíkos kötényben és fekete fejfedőben. Egy nagy asztalon éppen tagliatellé-t készítettek, de nyomon követhetjük a paradicsom grillezését és szokatlan módon a mosogatást is.

A zene Jamie ízlését tükrözi, amikor bementünk épp Willie Dixon Little Red Rooster c. száma ment a Rolling Stones-szal. Fekete táblákon krétával írják ki a napi ajánlatokat-pl. a reggeli turmixokat. A mostani különlegesség egy rebarbarás, mézes turmix volt, ezt én is ki fogom próbálni. Reggelit a vegetáriánus menüből választottunk- egy spenótos, krumplilepényt házi paradicsomos babbal és rukolával és egy omlettet sült gombával és sült paradicsommal pirított kenyéren tálalva. Mindkettő érdekes volt, az omlettet Stahl Judit: Végre otthon című könyvéből azóta reprodukáltam ( "a tökéletes rántotta"). Vagyis tényleg jók a szakácsok, mert Stahl története szerint a szakács tudását az omlett készítés alapján lehet felmérni, a Fifteen omlettje pedig tökéletes volt....

Nem bántuk meg, hogy elmentünk, pontosan azt a hangulatot, ételt, kiszolgálást kaptuk, amit a könyvei alpján vártunk.

Eat east

Már megint leves..... De milyen leves..... Van a környékünkön egy kicsi, de nagyon népszerű étterem kiváló fúziós konyhával, a neve Eat East. Két középkorú hölgy a tulajdonos, általában ők szolgálnak ki, a szakácsok pedig Thaiföldről érkeztek. Nagyon jók a különböző curryk, mindenféle "színben", hússal, zöldséggel, de mi a "grande soupe-ok", azaz a nagy levesek miatt járunk ide. Hatalmas edényekben, tűzforrón szolgálják fel és egy adag elfogyasztása után desszert már szóba sem jöhet. A férjem soupe japonaise-t evett, (lent), ez egy keleties ízesítésű húsleves tésztával, panírozott, szeletekre vágott borjúhússal. Próbáltam a net-en nyomozni a recept után, de csak annyit sikerült kiderítenem, hogy speciális panírról van szó, ami a panko névre hallgat. Az én levesem ismertebb, ez a soupe saigonaise (bal kép) tésztával, sertéshússal (porc laqué) és rákkal. Annyira ízlett, hogy egy angol honlapon talált recept alapján hamarosan megpróbálom itthon is elkészíteni.