Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csokoládé. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csokoládé. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 31., péntek

Belga "nagyon"csokoládétorta a sárkányépítőknek



Süssél olyan csokitortát, ami puha belül! - így jöttek haza a gyerekek életük első belga születésnapi zsúrjáról. Nagyon ízlett nekik  az a valami, de miután én nem kóstoltam, nem tudtam elképzelni, hogy mit kéne sütnöm. Nálunk addig leginkább a klasszikus piskótás- csokoládékrémes torta dívott, ez nyilvánvalóan nem az volt  és a muffint is kizártam, mert az száraz belül. Valami brownie-fazonú dologra tippeltem, de arra is rázták a fejüket.

Aztán a lányom valahol megtalálta a "receptet" és azóta mindenhova ezt a tortát viszi. Nem lehet nagyon elrontani, legfeljebb, ha túlsüti valaki, de még az sem árt neki. Nagyon tömény, nagyon csokoládés.

Tegnap Bicskére vittünk dupla adagot a sárkányépítőknek. A Sárkány, amelyet évről-évre 15000 PET palackból építenek fel  a bicskei diákok, rendszeresen visszajár a Szigetre. (ez egy tavalyi kép, idén még jobb lesz..)



Éjszaka füstöl is: vanília és kókusz ízben, hogy fokozza az élvezeteket.




Kemény munka az építés, úgyhogy pillanatok alatt elfogyott a kalóriabomba. A sikerre való tekintettel itt a recept. Ez egy 23 cm-es tortaformára szól, a fenti 20cm x 30cm-es tepsiben dupla adagot csináltunk.

Hozzávalók:

200 gramm étcsokoládé ( legalább 50 %-os kakaótartalommal)
150 gramm kristálycukor
150 gramm vaj
3 tojás

A sütőt 160 fokra melegítjük. Vízfürdő felett egy fémtálban felolvasztjuk a csokoládét ( egy lábosban, amelyre illeszkedik a fémtál vizet forralunk. A fémtálba dobjuk a feldarabolt csokoládét és felolvasztjuk). Hozzákeverjük a vajat és megvárjuk, amíg az is felolvad.
A tojásokat habosra keverjük a kristálycukorral és kisebb adagokban hozzáadjuk a csokis-vajat.
A tepsit vagy tortaformát kibéleljük sütőpapírral és beleöntjük a masszát.
25 percig sütjük. Kivül ropogósnak kell lennie, belül puhának, ragacsosnak. Ha folyik, akkor tegyük vissza még 5 percre a sütőbe.

2015. február 16., hétfő

Nóra csokoládés-diós keksze - 20 percben



Nem vagyok nagy keksz-kedvelő, mert nekem mindig a háztartási keksz jut eszembe először, arról meg a betegség... Tea meg pár szem keksz, amivel nem is volt semmi gond, amíg ropogós maradt, de amikor már nem ropogott, akkor sürgősen be kellett áztatnom valamibe, meggybefőtt levébe vagy hasonlóba, különben nem bírtam lenyelni. 
Ezért tetszett nekem az a keksz nagyon, amivel Nóra, a fiam osztálytársának az anyukája kínált meg. Ez a keksz ugyanis nagyon ropogós, különösen a széle. Gyorsan el is kértem a receptet és azóta többször is megsütöttem. 20 perc alatt kész, a legbonyolultabb művelet az egészben a csoki felaprítása. 
Az eredeti receptben csak búzaliszt van, de a felét kicseréltem kukoricalisztre, hogy még ropogósabb legyen. Akartam még reszelni bele egy kis narancshéjat is, de a gyerekek nem engedték, szerintük így tökéletes. 

Hozzávalók (75 db-hoz)

12 dkg búzaliszt
12 dkg kukoricaliszt
20 dkg vaj vagy margarin
20 dkg barnacukor (sima kristálycukorral is jó)
2 tojás
fél kávéskanálnyi szódabikarbóna
20 dkg keserű csokoládé
4 dkg dió
1 rúd vanília
csipet só

A sütőt 180 fokra melegítjük. A csokoládét és a diót apróra vágjuk.A puha vajat jól kikeverjük a cukorral és vanília kikapart belsejével. Hozzáadjuk a tojásokat, majd a szódabikarbónával elkevert liszteket és a sót. Belekeverjük a csokoládét és a diót. Sütőpapírra teáskanállal kis halmokat rakunk a tésztából, de ne legyenek túl közel egymáshoz, mert egy kicsit szétfolynak. (nekem 25 fér el egy nagy tepsiben). Addig sütjük, amíg aranybarna nem lesz a széle, ez 8-10 perc sütési időt jelent.

2011. november 22., kedd

Advent 1. Csokoládés-lime-os kókuszcsók



Ha advent, akkor sütemény. Aprósütemény. Szeretem a non plus ultrát, a nálunk csak "krancedlinek" nevezett koszorúcskát, ami nem más, mint a klasszikus, ribizlilekvárral töltött linzerkarika vagy a mézeskalácsot. A legjobb adventi süteményeket viszont Aachenben ettem: marcipános kiflit, dominosteinét, elisenlebkuchent. Persze,előjött a szokott problémám: mint mindent,ami ízlett,ezt is azonnal reprodukálni akartam otthon. Tavaly karácsony előtt szert tettem egy aprósüteményes német szakácskönyvre francia fordításban (Délicieux petits biscuits), úgyhogy gyorsan neki is láttam a sütésnek. Elővigyázatosságból elrejtettem az elkészült "próbadarabokat" két fémdobozba-olyan sikeresen, hogy húsvétkor kerültek elő.... Nagyon finomak voltak, tehát nyugodtan neki lehet állni már most is-semmi bajuk nem lesz. Legfeljebb elfogynak...

Ezen héten három új receptet próbáltam ki és szavazásra bocsátottam a kérdést: melyik legyen karácsonykor? A három gyerek három különböző süteményre szavazott, úgyhogy mindegyik.....
A három jelölt: konyakos-aszaltszilvás-diós korong, lime-os-csokoládés kókuszcsók és diós-marcipános friandise. Nekem is a kókuszcsók ízlett legjobban, úgyhogy elsőként következzen ez a recept. L-es nagyságú tojással dolgoztam, úgyhogy kisebb tojásoknál inkább 5 fehérjével számoljunk. Az eredeti recept a lime helyett csipetnyi fahéjjal ízesít, de szerintem így sokkal finomabb,nem túl édes.

Hozzávalók ( 60 db-hoz)

4 tojásfehérje
200g porcukor
1 zacskó vaníliáscukor
1 csipet só
1 lime reszelt héja és leve
250g kókuszreszelék
100 gramm keserűcsokoládé

1 darab: 49 kcal/205 kJ

A sütőt bemelegítjük 140 fokra (légkeverésest 120 fokra). A tojásfehérjéket gyenge habbá verjük egy csipet sóval, majd fokozatosan, kicsi adagokban hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a porcukrot, a lime kifacsart levét és lereszelt héját. Végül, amikor már kemény a hab, óvatosan belekeverjük a kókuszreszeléket. Sütőpapírral kibélelünk két tepsit és két kiskanál segítségével apró gömböket formálunk. (sütés közben megnőnek!) 30 percig szárítjuk őket. Rácson hagyjuk kihűlni.

A csokoládét darabokra törjük és egy fémtálban,vízfürdő felett felolvasztjuk. Megmártjuk benne a habcsókokat. Rácsra vagy zsírpapírra helyezzük és megvárjuk,amíg megszilárdul a csokoládé. Fémdobozban sokáig eláll (na).

2011. augusztus 10., szerda

Mese ráncos McQueenről meg a Himalájáról



Múlt héten egy esős napon moziba mentünk. A Verdák 2. az első rész óriási sikere után jó választásnak tűnt, bár jobb lett volna,ha elolvasom előtte a kritikákat. Velem együtt sok kisgyerekes szülő esett a fenti hibába, tömve volt a mozi a legkülönfélébb korú gyerekekkel. A büfénél senki sem úszta a kukorica és az üdítővásárlást, ugyanis erre az alkalomra külön műanyag verdás szívószálakat gyártottak. Egészségtudatos anyukák a kóla és fanta helyett vizet tetettek bele,ami igen jó döntésnek bizonyult. A gyerekek ugyanis rögtön leszerelték a kisautókat , amitől a pohár tartalma a ruhájukra,szerencsésebb esetben a földre borult. A nyakig ragadós gyerekek ezután áttértek a kukoricára, amit nem túl előrelátóan zacskóba töltöttek: szerencsésebbeknek az előadás alatt is maradt belőle.
Ezután következett a film. A bevezető ToyStory-s kisfilmen még nagyokat nevettek a kicsik,de a Verdákat először tanácstalan csönd,majd folyamatos suttogás követte. Magyaráztunk. A fosszilis energiánál aztán feladtam. Hallhatóan a többiek is. Az ifjak énekelgettek,járkáltak, sűrűn elhangzott a "pisilni kell". A szülők próbálták menteni a menthetőt, elvégre nem kétfilléres mulatságról volt szó. Az én kisfiam egyszerűen elaludt, úgyhogy a férjemmel nyugodtan végig tudtuk nézni a filmet. 10 év alatti gyerekeknek nem ajánlanám, csak ha James Bond filmeken nőttek fel,környezettudatosan, beutazva a félvilágot...
És hogy kerül mindez egy gasztroblogba? Hosszú ideje nézegettem Kiskukta tortáit és csak a kedvező alkalomra vártam. Olyan ez,mint a hegymászóknak a hegy. Miért másszák meg? Mert ott van. Nekem ez a fondantos torta volt a Himalája. Kapóra jött a kicsi születésnapja,úgyhogy belevágtunk. Az ünnepeltnek a Thomasos tortát ajánlgattam,de hajthatatlan volt: VillámMcQueen kell.
Megmutattam a férjemnek (továbbiakban Kórus),hogy mire készülök.

"Nem lenne jobb,ha vennénk egy tortát?"- kérdezte.
"Nem. Milyen anya az,aki nem maga süti a tortát a gyerekének. Majd meglátod,milyen szép lesz"-mondtam magabiztosan.

Péntek délután elmentünk a bevásárolni: zselatin, rengeteg porcukor,vaj, meg ami kell.Másfél órát hajkurásztuk a piros,zöld,sárga természetes ételfestéket,hogy egészséges tortát állítsunk elő (majd 1 kg cukor felhasználásával...)

Szombat délelőtt a lányom meggyúrta a fondantot, nagyon jó állagú lett. A színezésnél már látszott,hogy gondok lesznek. A McQueen piros helyett barbie-rózsaszín lett az anyag,kis jó indulattal eperszínű. A zöld és a sárga is furcsa árnyalatot öltött, úgy tűnt ,a "fagylaltszínű" ,nem igazán fiús színvilágot sikerült belőnünk. Irány a bolt:újabb adag festék, ezúttal mesterséges:kék, sárga,piros. Újabb próba: iszonyú adag piros festék bevitele
után kis adag " majdnem jó " piros gyurma. A kezünk tiszta festék,amerre néztünk, különböző színű fondant darabkák. Az ünnepelt pedig vidáman gyurmázott. Megmelegedett volna a tekintetem,ha nem egy délelőtt fáradságos munkáját gyúrta volna egy nagy barna gombóccá....

Újabb feladat: fekete gyurma a kerekekhez. Eszembe jutott egy régi szakácskönyvem,ahol egy cukrász leírta,hogy szénné égetett cukorral lehet feketére színezni. Valamit. Nem emlékszem,hogy mit,de úgy döntöttem,fondantot is.10 perc múlva hatalmas füst, egy szétégetett lábos után nem lesz fekete a kerék.

Kórus: " Nem lenne jobb,ha vennénk....."
"De hiszen készen van a fondant,a legnehezebb rész. Innen már gyors lesz."

A fondantnak állnia kell,rátérünk a piskótára. Az évek óta bevált vizes piskóta receptemet sütöm 2 adagban,hogy jó magas legyen.

Piskóta ( 26 cm-es formához)

Hozzávalók:

6 tojás
6 evőkanál víz (vagy 6 evőkanál narancslé)
32 dkg kristálycukor
24 dkg liszt
reszelt narancshéj
zsír a formakikenéséhez vagy zsírpapír

A tojások sárgáját és a vizet ( vagy narancslevet) fehéredésig keverjük a cukorral. Ezután belekeverjük a lisztet és a reszelt narancshéjat. A tojások fehérjét kemény habbá verjük. Óvatosan beleforgatjuk a habot a tésztába. Kizsírozott,lisztezett (a forma oldalára ne kerüljön liszt) tortaformában, először erős,majd 5 perc elteltével közepes lángon készre sütjük. A sütőt nem szabad közben kinyitni,mert összeesik a piskóta. A sütőben hagyjuk hűlni egy rövid ideig,egy fakanállal résnyire kitámasztjuk a sütő ajtaját.

A tészta jól sikerült,de kellett még egy fél adag. Aztán még egy fél, mert rájöttünk,hogy McQueent is meg kell formázni valamiből. Közben megkevertük a krémet (2 adagot, Kiskukta receptje) amibe beletettünk még 5 dkg gőzön felolvasztott étcsokoládét és reszeltünk bele narancshéjat. Margarin helyett vajjal készítettük.

Nagy nehézségek árán felvágtam a piskótát,megkentük a krémmel,így jó magas lett a tortánk. A maradék piskótát kis darabokra tépkedtük és olvasztott csoki-olvasztott vaj keverékével egy jól formázható masszát csináltunk. A kicsi kölcsönadott egy műanyag McQueent és a fiam ennek alapján csinált egy piskótaautót.Hiába mondtam neki,hogy várjunk ,a fondantnak még állnia kell, fűtötte a harci vágy. Lekente porcukorral kikevert vajjal az autót,majd nagy nehézségek árán beborította a piros fondanttal. Mindent aprólékosan megcsinált,szemet, szájat,tényleg teljesen "élethű" lett. Betettük a hűtőbe és nyugovóra tértünk.

Kórus: "Nem lenne jobb,.....?"
"Már majdnem teljesen készen vagyunk .( minden tekintetben,de ezt nem tettem hozzá..)"

Másnap kinyújtottuk a torta tetejére szánt sárga fondantot és nagyon gyorsan,szakadás nélkül be tudtuk volna vonni vele a tortát,ha... a torta nem kezdett volna szétcsúszni.. Szerencsére találtam 4 kicsi fanyársat,úgyhogy ezt is megoldottuk. Mindjárt készen is vagyunk, már csak McQueen hiányzik. Elő a hűtőből és... Földbegyökerezett a lábam. McQueen megöregedett. Annyira ráncos lett,hogy mindenhol kikandikált a piskóta. Hát ezért kell várni a fondanttal. Elkeseredett foltozásba kezdtünk, de mindhiába: igazi roncsverdát állítottunk elő. Újra már nemvolt idő,úgyhogy még egy kicsit szépítgettük a tortát, aztán feladtuk. Dobozba tettem és bevágtam a hűtőbe.

Kórus: "Nem lett volna jobb....."
De.

U.i. Másnap bevittük az óvodába,ahol persze ráncos McQueen nagy sikert aratott. Maradt belőle egy kicsi,úgyhogy végre azt is megtudtuk,milyen íze volt.

Kórus: "Ez tényleg nagyon jó".

Ez februárban történt. A képet elmentettem,de a poszthoz nem volt erőm. A Himalája megvolt.
Jó kaland,de ha nincs legalább két szabad napotok, "ne tegyétek ti leányok"...

2010. március 1., hétfő

Csokoládé-moelleux fahéjas csokoládé "szívvel"



Saját cukrászom lett. A lányom lassan átveszi tőlem a süteményeket és a desszerteket-már csak a kelt tészták maradtak nálam. Még csak 14 éves, de már szívesen keresgél a net-en különleges receptek után és miután sokkal alaposabb és türelmesebb, mint én-minden úgy sikerül neki, mint ahogy a nagykönyvben megírták. Jobb lenne, ha a saláták érdekelnék, de miután nincsenek súlyproblémái, gátlástalanul próbálkozhat az édességekkel.

Ma egy különleges csokoládéfelfújtat készített, aminek a receptjét kicsit át is dolgozta.Először Fűszeres Eszter blogján találkoztam ezzel az édességgel, rögtön meg is sütöttem, de a mostani recept több ponton eltér tőle és a lehetőségek hosszú sorát nyitja meg az új technikával.

A desszert lényege, hogy külön megfagyasztjuk a tölteléket az ún. coeur-t (ejtsd "kőr"-vagyis szív), amely ízben és színben teljesen eltérhet a külső buroktól- a krémes moulleux-tól, de persze harmonizálniuk kell. Szükségünk lesz egy jégkockatartóra és a legalább 3 órás fagyasztási időt is be kell számítani az elkészítési időbe-célszerű előző nap befagyasztani.

Hozzávalók

A coeur-höz

1 dl tejszín
5 dkg étcsokoládé
késhegynyi őrölt fahéj

A moelleux-höz

100 gramm vaj + 15 gramm a formák vajazásához
4 tojás
140 gramm étcsokoládé
60 gramm kristálycukor
20 gramm keményítő ( Maizena Belgiumban-ez kukoricakeményítő)
40 gramm liszt
20 gramm cukrozatlan kakaópor a formák beszórásához

A coeur-höz felforraljuk a tejszínt és hozzadjuk az apróra tört étcsokoládét. Miután teljesen felolvadt a csokoládé, fahéjjal ízesítjük, kihűtjük és jégkockatartóban lefagyasztjuk. (6 kocka lesz belőle). Legalább 3 órát kell a fagyasztóban töltenie.

Ezután elkészítjük a mouelleux-tésztát. Vízfürdő felett egy fémtában felolvasztjuk a vajat és az apró darabokra tört csokoládét. Hozzáadjuk a cukrot, megvárjuk, amíg felolvad, majd egy kicsit kihűtjük a masszát. Egyenként belekeverjük a tojásokat, azután a lisztet és a keményítőt.

A felfújtformákat kivajazzuk majd egy teaszűrő segítségével kakaóval egyenletesen beszórjuk.
200 fokra melegítjük a sütőt. A fagyasztóból kivesszük a csokoládékockákat-kicsit nehezebben jönnek ki a formából, mint az igazi jégkockák-késsel is segíteni kell.

Ezután mindegyik formába töltünk egy kicsit a tésztából és belenyomunk 1-1 fagyasztott csokoládékockát (lehetőleg ne érjenek a kockák a forma aljához). A tetejére merjük a maradék masszát és a formákat egy vizzel megtöltött tepsibe tesszük. (kb. 1cm magas legyen a víz szintje)
10 percig sütjük-ez persze a sütőtől is függ, figyelni kell. Ezután kiborítjuk a formából és tejszínhabbal tálaljuk.


2010. január 7., csütörtök

Galette des rois 2.- a demokrácia jegyében




Vízkereszt, tehát galette des rois. Aki kíváncsi a történetére, most már a Gasztrotippen is elolvashatja. Kicsit változtatni akartam a recepten, mert karácsony előtt vettem egy új francia gasztroújságot és találtam néhány ötletet a galette megújítására. A címe Gourmande! és az aSophie Dudemaine jegyzi, aki Franciaországban a mi Stahl Juditunknak felel meg. Sophie több szakácskönyvet adott ki, a "La cuisine de Ducasse par Sophie" azaz "Ducasse konyhája Sophie szerint" nekem is megvan. (ehhez Alain Ducasse a nevét, sőt mi több az arcát is adta, a borítón ő is ott van Sophie mellett). A receptek pedig tényleg használhatóak, nem véletlenül nyert nemzetközi díjat a szakácskönyv. Ez az újságra is igaz, egyszerű receptek, extra alapanyagok nélkül-de azért az elrugaszkodottabbak is találnak kedvükre valót- például csigával töltött, leveles tésztából készült csigát...

Galette des rois receptje arányaiban kicsit más, mint a régi receptemé, de a főbb alapanyagok megegyeznek. Édesebb, ezért a régi receptemet használtam. Többféle variációt is közöl a galette színesítésére, a további ízesítőket a mandulás krém tetejére kell szórni. Nekem a málnás-pisztáciás töltelék tetszett, a férjem a kandírozott narancshéj-csokoládé mellett tette le a voksát, fiam az almás-mazsolásra szavazott. Purista lányomnak a sima mandulás változat ízlik legjobban. Kisfiam nem nyilatkozott, úgyhogy négy részre osztottam a galette-t és mindegyik negyed más ízű lett. Ettől aztán kicsit hepehupás lett a lepény, de mindegyik variáció finom lett.

Persze, a málnás lett a legjobb, csak egy kicsit sok levet eresztett.....

Az alaprecept a tavalyi galette-nél található, a töltelékek Sophie ötletei alapján a következőek:

Csokoládés változat

70 gramm kandírozott narancshéj és 70 gramm apróra vágott keserű csokoládé

Málnás-pisztáciás változat

120 gramm friss vagy fagyasztott málna és 70 gramm tisztított, natúr pisztácia

Almás változat

egy savanykás alma vékony szeletekre vágva és 50 gramm előzőleg rumba áztatott mazsola



2009. április 7., kedd

Profiterole, azaz miniképviselőfánk csokoládémártással



A belga gyerekek egyik nagy kedvence az éclair (ekler), amit az én lányom is nagyon szeret, úgyhogy meg is rendelte szombatra. Úgy adódott, hogy a kinyomózsákból nem tudtam igazán szép hosszúkás formákat nyomni, így kicsi fánkok lettek. Megtöltöttem vaníliakrémmel és leöntöttem csokoládémártással az egészet, így profiterole lett belőle. Egész pontosan 1 órába telt a művelet, de az eredmény kettőt is megért volna. Pillanatok alatt eltűnt, úgyhogy ismételni kellett, de vaníliakrém helyett vaníliafagylalttal töltöttem.

Hozzávalók

A fánkokhoz

4 tojás
100g vaj
1 nagy csipet só
2,5dl víz
200g liszt

A vaníliakrémhez

2,5dl tej
1 zacskó vaníliáscukor vagy egy vaníliarúd
2 tojássárgája
60g cukor
1,5 evőkanál kukoricakeményítő (helyettesíthető vaníliás pudingporral)
1,5 evőkanál liszt

A csokoládémártáshoz

100g keserűcsokoládé
30g vaj
1dl tejszín (lehet több is, ha hígabban szeretjük)


190 fokra előmelegítjük a sütőt. A fánkokhoz a vizet felforraljuk a sóval, felolvasztjuk benne a vajat, majd hozzáadjuk a lisztet és csomómentesre keverjük. Ezután levesszük a tűzről, kicsit hűlni hagyjuk és egyenként (ez nagyon fontos!) hozzáadjuk a tojásokat. Addig kell keverni egy-egy tojással, amíg a tészta teljesen sima nem lesz ( robotgéppel a legegyszerűbb). Az elkészült tésztából nyomózsákkal kis gombócokat (pingponglabdányi) nyomunk zsírpapírral bélelt tepsire. 15-20 percig sütjük őket, ameddig aranybarnák nem lesznek. Ezután kihűtjük és félbevágjuk őket.

A vaníliakrémhez a tojássárgájákat kikeverjük a cukorral, a keményítővel, a liszttel és fél dl tejjel. A tejet vízfürdőn felforraljuk ( ha vaníliarúddal dolgozunk, akkor azzal együtt) és óvatosan hozzákeverjük a cukros tojássárgáját. Addig keverjük az egészet a vízfürdő felett, amíg besűrűsödik. A krémet kiskanállal betöltjük a fánkokba.

A csokoládémártáshoz a csokoládét kis darabokra tördeljük, vízfürdő felett felolvasztjuk, hozzáadjuk a vajat és a tejszínt- habverővel vagy fakanállal simára keverjük.

Tálalásnál a fánkokat egymásra halmozzuk és leöntjük a csokoládémártással.

2009. március 6., péntek

Narancsos-kardamomos csokoládékrém


Julie Andrieu gasztronómiai újságíró a Szakácsok könyvéből megismert Pierre Hermé-vel együtt adott ki egy szakácskönyvet Confidences sucrées címmel. Felváltva ajánlanak recepteket, amit aztán együtt kielemeznek-természetesen Hermé gyakorol erősebb, de alkotó kritikát. Talán ezért is nevezik a "cukrászat Picasso"-jának. Az alábbi recept Andrieu-é, amiből Pierre Hermé tanácsára már kimaradt a narancslé. Az erősebb narancsíz eléréséhez ugyanis elég, ha csak reszelt narancshéjjal dolgozunk, a narancslé szükségtelenül savasítja a krémet.

Ez egy igazi, tömény csokoládékrém, aminek nagyon érdekes ízt ad a kardamom. Ez a fűszer önmagában is finom, de az arabok a kávé ízesítésére is használják, fokozza az élénkítő hatást is, ezenkívül javítja a szívizomműködést, az emésztést és csökkenti a köhögést is.

Hozzávalók

90 gramm kristálycukor
1 evőkanál méz
3dl 1,5 %-os zsírtartalmú tej
1 narancs héja
3 hüvely kardamom
160 gramm étcsokoládé (ne legyen magasabb a kakaótartalom 50-60%-nál)
1 evőkanál eszpresszó kávé
4 tojássárgája

A narancsot megmossuk és levágjuk a héját (lehetőleg fehér rész ne kerüljön bele). A kardamomhüvelyekből kivesszük a magokat, majd a tejhez adjuk a cukorral, a mézzel és a narancshéjjal együtt és takaréklángon felmelegítjük.

Amíg a tej melegszik, vízfürdőn felmelegítjük az apró kockákra tört csokoládét a kávéval együtt. Egyenként hozzákeverjük a tojássárgájákat, amíg egynemű masszát kapunk. A forró tejet szűrjük le (a magokat és a narancshéjat el kell távolítani) és óvatosan keverjük bele kis adagokban a csokoládés masszát. Takaréklángon addig melegítsük, amíg teljesen sima krémet kapunk. Kis tálkákba töltjük és legalább 5 órára hűtőszekrénybe tesszük. Tálalás előtt 30 perccel vegyük ki a hűtőből. Tejszínhabbal tálaljuk.

2009. február 17., kedd

"Kék" avagy narancsos-csokoládés cake


Mikor sütsz megint "kéket"? -kérdezte a lányom. Valószínűleg furcsán nézhettem, úgyhogy megismételte. "Tudod, olyan kéket. "

Rövid egyeztetés után kiderült, hogy Kicsi Vu citromos süteményéről van szó, amely téglaformában készül és ugyanúgy néz ki, mint a belga gyerekek egyik kedvenc süteménye. Na mi? A cake. Igen, cake-nek hívják, pedig frankofon országként ők is megszállottan kerülik az angol szavakat. Sőt, a francia-franciákhoz hasonlóan még az angol (amerikai) neveket is franciásítják. Így lesz Michael Douglas-ból "Mikael Duglász" vagy Detroit-ból "Dötroá" (sic!).

Kicsi Vu citromos süteményét, amely egy francia oldalról indult el a világhír felé -"légere gâteau au citron"- néven sokszor megsütöttem. Aztán elkezdtem variálni, mert a tészta nagyon jó-így lett aztán mandulástól a csokison át mindenféle "kékünk."

Narancsos-csokoládés cake

Hozzávalók

4 tojás
13 dkg kristálycukor
8 dkg olvasztott vaj
12dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 narancs leve és reszelt héja (a héj helyett lehet 4 csepp narancsaroma)
5 dkg étcsokoládé apró darabokra vágva


A sütőt bemelegítjük 180 fokra (légkeveréses sütő 160 fok). A lisztet összekeverjük a sütőporral. A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, a narancs reszelt héjával és levével. Hozzáadjuk a lisztet, majd az olvasztott vajat. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük és óvatosan beleforgatjuk a tésztába. Kivajazott, kilisztezett téglaformába öntjük és a tetejét megszórjuk az apróra vágott étcsokoládéval. Körülbelül 20 percig kell sütni, nekem akkor még kicsit nyers volt a belseje, ezért csökkentettem a hőmérsékletet és még 10 percig sütöttem.

2008. november 8., szombat

"Egészséges" csokitorta



Brit kutatók 2003-ban megalkottak egy aszpirint, sztannint, folsavat illetve 3 féle vérnyomáscsökkentőt tartalmazó új gyógyszerkombinációt, amely 78%-al mérsékelte a kardiovasculáris betegségek kockázatát. Nem sokkal később holland kutatók összeállítottak egy olyan diétát, amely azontúl, hogy pontosan ugyanezt a hatást éri el, természetes és finom alapanyagokat tartalmaz. Napi 150 ml vörösbort, 100g étcsokoládét, 68g mandulát, 2,7g fokhagymát és 400g zöldséget kell megenni, ezenkívül hetente 4-szer 114g halat. A diéta a Polymeal nevet viseli. Ennek a jegyében született az alábbi torta. A hal, a zöldség és a fokhagyma beillesztésén még dolgoznom kell, a bort meg nyugodtan megihatjuk mellé. Nem csak a vörös-, hanem a fehérborok is jó hatásúak, sztannin mindkettőben van.... Sütéshez fruktózt használok, mert nem emeli meg annyira a vércukorszintet, mint a répacukor és kevesebb is kell belőle.

Hozzávalók

300 gramm étcsokoládé
200 gramm mandula
70 gramm fruktóz vagy 100gramm kristálycukor
6 tojás
250 gramm vaj vagy margarin
vaníliaaroma
só


A mandulát és 200 gramm étcsokoládét külön-külön durvára darálom. A puha vajat habosra keverem a cukorral és egyenként hozzáadom a tojások sárgáját, majd a darált csokoládét és a mandulát, a vaníliaaromát és egy csipetnyi sót. A tojásfehérjéket kemény habbá verem és óvatosan beleforgatom az előbbi masszába. Egy 24 cm-es tortaformát kibélelek sütőpapírral, kivajazom és kilisztezem az oldalát is. Beleöntöm a tésztát és a tetejét kirakom a maradék, kis darabokra tört étcsokoládéval. Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 50 perc kell neki, de tűpróbával ellenőrizzük. Vaníliafagylalttal tálaljuk, de szerintem önmagában is finom.
Related Posts with Thumbnails

Copyright

Az oldalon megjelenő fotók és írások a szerző tulajdonát képezik. Azokat kizárólag engedéllyel, a forrás megjelölésével lehet felhasználni.