A nagy kedvenc - Görög paradicsomos húsgombóc

Bevallom, hogy ez a recept már szerepelt a blogon, de hogy-hogy nem - nem váltott ki különösebb érdeklődést. Igaz, az elsők között írtam le, mint az egyik kedvencünket, de akkor még nem volt ennyi olvasóm és a fénykép sem lett különösebben étvágygerjesztő. 

Pedig ez az egyik legjobb receptem. Mostanában gyakran utazom el egy-két napra és ilyenkor előre főzök és  mindig ezt kérik a gyerekek. Igazi gyerekbarát étel: gombóc formájú, paradicsomos és sajtos tésztát kapnak mellé. Emellett tele van zöldséggel-sárgarépa, fokhagyma, hagyma, zeller, paradicsom-és ezek nagy része "kiszúrhatatlan", tehát az a gyerek is megeszi, aki nem szereti. Érdemes dupla adagot készíteni, mert jól fagyasztható. Kicsit munkaigényes, igaz, ha robotgéppel vágjuk apróra a zöldségeket, akkor csak a gombócok megsütésére kell hosszabb időt szánni.

Szerintem paradicsomszósz nélkül is nagyon finom. Legalábbis néha, mire elérek addig, hogy a megsütött húsgombócokat a mártásba dobjam, már nincs mit...

A Bonjour Möszjő Bácsi-n ma a francia nyelvtanulás mélységeibe nyerünk betekintést, méghozzá felnőtt szemmel. Kiderül, mi az a zinneke és hogy nem csak a Manneken Pis... ( a hókérdést hó hiányában egyelőre elnapoltam.)

25 dkg darált sertéshús ( marha is lehet, a legjobb vegyesen)
2,5 dl (1 csésze vagy 200gramm)  zsemlemorzsa
1,25dl tej
1 közepes vöröshagyma
1 közepes sárgarépa
1 csokor petrezselyem
3 gerezd fokhagyma
1 citrom reszelt héja
1 csapott kiskanál só
1 csapott mokkáskanál bors
1 kiskanál mustár
1 kiskanál szárított majoranna
1 tojás

A sütéshez

kb. 1,25 dl olaj

A paradicsommártáshoz

1 nagy vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 szárzeller-szár vagy 1 kis darab zeller
2 evőkanál olívaolaj
2db 400 g-os hámozott paradicsomkonzerv
fél mokkáskanál szárított bazsalikom vagy egy fél marék friss
1 babérlevél
1 kisebb ág rozmaring
csipetnyi cukor
1 mokkáskanál őrölt bors
fél kiskanál só
0,5dl fehérbor
kb. 1dl víz

A zsemlemorzsát és a tejet villával összekeverjük. A megtisztított hagymát, fokhagymát és a petrezselymet nagyon apróra vágjuk, a sárgarépát lereszeljük a nagy lyukú reszelőn, a citromhéjat pedig a kis lyukú reszelőn. (a legegyszerűbb, ha a citromhéj kivételével-ott a reszelő jobb-mindent egyben felaprítunk a konyhai robotgéppel.) Ha kész, a gombóc összes hozzávalóját összekeverjük. Elvileg villával javasolt, de én kézzel szoktam. A masszából vizes kézzel pinponglabdányi gombócokat gyúrunk és közepes lángon olajban kisütjük őket. Vigyázni kell, mert a morzsa miatt nagyon hamar megégnek.




Közben elkészítjük a paradicsommártást. A megtisztított hagymát, fokhagymát és a szárzellert felaprítjuk (robotgép...). Olívaolajon, takaréklángon megpároljuk (ne piruljon meg!). Hozzáadjuk a paradicsomkonzerveket, a fűszereket, végül borral és vízzel felöntjük. Felforraljuk, majd kis lángon 35 percig főzzük. Időnként borral vagy vízzel felöntjük. Az eredeti recept szerint ezután a felét leturmixoljuk, ezzel sűrítjük a mártást (én nem szoktam). Beleteszük a gombócokat és még 15 percig takaréklángon főzzük.

Hargitai György receptje alapján

Gasztroképeslap Marrakes-ből- Az arab konyha rejtelmei

Hogy miért éppen Marokkó?  Sosem jártam még Afrikában, de mindig érdekelt az arab kultúra és persze az arab konyha is. Brüsszelben élő arab ismerőseim nagy része Marokkóból jön és mind megegyeznek abban, hogy kizárólag a szegénység hajtotta őket  Európába, az ország maga gyönyörű. Marrakes-t az idei évben a Trip Advisor a világ 6. legjobb utazási célpontjának minősítette, Afrikán belül pedig az első helyen World Travel Awards szerint. Híres medinája (óvárosa) a világörökség része. 

Önmagában ennyi is elég lenne, de akkor még nem említettem "első" marokkói élményemet Floyd-dal, aki sajnos, már nincs köztünk. Mediterrán fiesztájában külön fejezetet szentelt Marrakes-nek, ahol bemutatta a híres Djemaa el Fna-t , a főteret, ami esténként egy óriási étkezdévé alakul át tűznyelőkkel, kígyóbűvölőkkel és egyéb látványosságokkal együtt. Ezt mindenképpen látni szerettem volna.

Így esett, hogy egy hosszú hétvégét töltöttünk Marrakes-ben. Brüsszelből az egyik fapados légitársaság közvetlen járatot indít a városba, ahova 10 perc alatt be lehet jutni a reptérről. Mi egy ryad-ban vettünk ki  szállást a medinán belül: ez egy hagyományos zárt, arab ház, ami panzióként működik. Az ára kedvező és közlekedés szempontjából is sokkal jobb, mint az európai jellegű szállodák, amelyek a város külső kerületeiben vannak.

Első este a ryad-ban ettünk: előételnek halas pastilla-t (korong alakú lepény rétestésztába burkolva) utána pedig a legjobb kuszkuszt, amit valaha kóstoltam: bárányhússal és a hagyományos zöldségeken (sárgarépa. vajretek, csicseriborsó, cukkini) kívül sütőtök és káposzta is volt benne.

Vacsora után bementünk a főtérre, ami 10 percre volt a szállásunktól. Az első sokkot a minden irányból  száguldozó motorok, biciklik, lovaskocsik, szamaras kordék és autók okozták. A gépjárműpark finoman szólva idős: valószínűleg itt landol a Nyugat-Európában lecserélt autók nagy része. Igen kedveltek a 70-es-80-as években divatos nagy Mercedes-ek, különösen az agyagszínűre (finoman fogalmaztam) festett taxik körében.  Eleinte szabályos halálfélelmem volt, de aztán idővel rájöttem, hogy nem kell félni, mindig megállnak az utolsó pillanatban vagy elránt előlük valaki. Egyetlen koccanást vagy balesetet sem láttunk, még csak veszélyes helyzetet sem, de a balesetek számát tekintve ugyancsak 6. helyen állnak a világon, úgyhogy éberség.....

A közbiztonság nagyon jó, erről a szokatlanul nagy számú rendőr gondoskodik. Alkalmi ismerősünk, aki készségesen kalauzolt bennünket, megmagyarázta, hogy mivel a turistákból élnek, rendnek kell lennie.  És rend is van. Az igaz, hogy minden alkalmat megragadnak arra, hogy eladjanak nekünk valamit vagy útbaigazítsanak egy kis baksisért, de a szó szoros értelmében nem erőszakosak. Belga ismerősünk mesélte, hogy régebben komoly veszélybe került az a turista, aki vásárlás nélkül próbált kijönni a bazárból, de a turista-rendőrség ezt a problémát is megoldotta. A legtöbb baj abból származik, ha útbaigazítást kérünk valakitől, mert egészen biztos, hogy személyesen kíván vezetni bennünket. Vagy némi dirhamot vár cserébe vagy arra eszmélünk, hogy a berber piac, a souk helyett egy bőrcserző műhelybe kerültünk, ahol a kezünkbe nyomott mentacsokor sem tudja kompenzálni a brutális illatfelhőt.

Mindenki beszél franciául, az öreg berber bácsitól kezdve a gyerekekig, nemhiába a francia volt a közigazgatás nyelve évekig. A fiatalabbak angolul is boldogulnak. Mindenhol van francia felirat, úgyhogy nem nehéz tájékozódni.

A főtér, a Djemaa el Fna napközben a bazárnak és a gyümölcsárusoknak ad helyet. Kiváló minőségűek a különböző sózott magok, aszalt sárgabarack és a datolya. Frissen préselt narancslevet több bódéban is árulnak, 2 dl mindössze 4 dirham (kb. 100 Ft) és nagyon finom. A zöldségek és a gyümölcsök viszont ezeket leszámítva nagyon gyenge minőségűek. Marokkói barátunk szülei egyszer ellátogattak a brüsszeli piacra és nem akarták elhinni, hogy az áruk nagy része Marokkóból jön, ők ugyanis otthon sosem látnak ilyen szép termékeket.  A hús is gyenge  és a piacok higiéniai körülményei is hagynak kívánnivalót maguk után.  Nem véletlen, hogy az útikönyvek is javasolják az étkezés előtti és utáni alkoholfogyasztást. Erről nem árt még az utazás megkezdése előtt gondoskodni, ugyanis az alkohol (ha lehet egyáltalán kapni) nagyon drága. Egy üveg marokkói bor ára étteremben 250 dirhamnál kezdődik, egy pohár sör 50 dirham. A kisüveges palackozott víz 5 dirhamba kerül és jóízű. Alkoholt az Auchan szupermarketekben lehet venni a medinán kívül, de a bor itt is drága.

A kávé minősége nagyon változó, de a főtéren a Café de France-ban olyan erős kávét ihatunk, hogy dupla ristretto-nak is elmenne, megáll benne a kanál.

Este a Djemaa el Fna átalakul egy kb. 50 sátorból álló hatalmas étkezdévé. Kétes tisztaságú fehér köpenybe öltözött fiatalemberek csalogatják az éhes turistákat és szintén éhes helybélieket. Előbbiek nyilván a TripAdvisor-ből tájékozódnak, mert az 1-es és a 46-os pult van tele velük, ahol helyi embert nem látni. . Utólag kicsit bánom, hogy másnap mi is ezek mellett döntöttünk, mert az étel nem volt jó és ottani  viszonylatban drága is. Az üdítőnek kikért kóla arab Coca-Cola felírattal bármelyik műkólát alulmúlta, a grillnyársak ízetlenek voltak és nem túl bőségesek. Jobban jártunk volna, ha a helyi vezetővel gasztro turistáskodó angolokkal tartunk, aki birkafejet, nyelvet, agyvelőt falatoztak láthatóan nagy élvezettel....Ha valaki arra jár, kóstolja meg nyugodtan - ugyanis, hogy a helyezéseknél maradjunk- a világ 4. legjobb utcai étkezdéjében jár a téren.....

Másnap verőfényes napsütésre és 18 fokra ébredtünk, a ryad teraszán várt bennünket a reggeli ezzel a kenyérválasztékkal.

A kis tejes kalácsokat fekete hagymamaggal és édesköménnyel szórták meg, a palacsintához házi fügelekvárt és vajat adtak. A harmadik lepény teljes kiőrlésű lisztből készült, ebből minden nap hoztak. Másnap a palacsinta helyett msemmen érkezett  (Brüsszelben a vasárnapi piacon tesztelhető a Gare du Midi-nél, recept a linken) és egy darából készült sütemény. Kaptunk még joghurtot mézzel és frissen facsart narancslevet is.

A teraszról pedig a Palais El Badi-t láttuk, aminek a falán annyi gólya fészkelt, amennyit én még életemben nem láttam egy helyen.

Délelőtt megnéztük a Bahia palotát és lovaskocsin kimentünk a Le jardin Majorelle-be. Ezt eredetileg egy  Majorelle nevű francia festő alapította 1931-ben, aki amellett, hogy elneveztek róla egy színt, a Majorelle-kék-et, szenvedélyes amatőr botanikus volt. 1969-ben elhunyt egy autóbalesetben és a kert pusztulásnak indult.1980-ban Yves Saint Laurent, a 2008-ban  elhunyt francia divatdiktátor és élettársa Pierre Bergé vásárolták meg  és állították helyre. Pálmák, kaktuszok, óriás bambuszok, fenyők sorakoznak egymás mellett-csodálatos botanikus kert.

De nemcsak a növények miatt érdemes megnézni.Hanem például ezért: ez a híres Majorelle-kék.

Visszafelé a taxikat látva megint a lovakra szavaztunk (árban nincs nagy eltérés, gyalog meg messze lett volna. A tömegközlekedést nem ajánlják.) A bakon ülő tradicionális ruhát viselő berber öregember egész úton felénk fordulva magyarázott, de szerencsére a lovak maguktól is tudták a járást. Mellesleg a legjobb idegenvezetőnek bizonyult egész utunk során. Megtudtuk például, hogy a gazdagokat "gros légumes"-nek (nagy zöldségeknek), a szegényeket "petit poivre"-nak (kicsi borsnak) hívják Marokkóban: ezzel utalnak arra, hogy a szegények nélkül a gazdagok nem érnek semmit.

A főtér egyik éttermében ebédeltünk, ezeket nagyrészt európaiak látogatják. Előételnek  öt kis tálat hoztak: korianderes sárgarépasalátát, párolt spenótot (római köménnyel, fokhagymával, citrommal), római köményes céklát, padlizsánsalátát (zaalouk), sült paprikasalátát. (tchektchouka). Ehhez teljes kiőrlésű lepénykenyeret adtak, mint szinte minden ételhez.

Második fogásként tagine keftá-t kértünk. Ez a speciális agyagedényben, a tajine-ben érkezett, ami kicsi kemenceként funkcionál. Paradicsomos-sült paprikás mártásban darált bárányhúsból készült gombócok, amibe a végén egészben beleütnek egy tojást. 

Brüsszelben a Kasbah nevű étteremben többször is ettem ilyet, de az sokkal fűszeresebb, csípősebb volt, mint ez. Összességében igaz, hogy a marokkói ételek nincsenek túlfűszerezve és a sóval sem bánnak bőkezűen.  Az édességek sem olyan émelyítően édesek, mint amiket az itteni arab boltokban lehet kapni. A mentateából, amivel lépten-nyomon megkínálnak, viszont nem sajnálják a cukrot. Néhány helyen megkérdezték, hogy esetleg "sans sucre"- vagyis cukor nélkül kérjük-e, de általában édesítve hozzák.

Többször ettünk még kuszkuszt illetve báránytajine-t (krumplival, paradicsommal), ezek kivétel nélkül jók voltak, az áruk pedig nagyon baráti 30-40 dirham közötti. Megkóstoltam a pastillát, ez egy citromos-tojásos- mandulás-csirkés töltelékkel töltött rétestészta, amit a végén porcukorral és fahéjjal szórnak meg. Állítólag galambbal a legfinomabb, de voltak kétségeim a galamb származását illetően, ezért erről inkább lemondtam. Dacára a porcukornak, amit nehezen tudtam összehozni a csirkével, nagyon finom volt.Az édességeket sajnos, nem fényképeztem le, de rengetegféle különböző alakú, színű, ízű pici édességet árulnak.  (receptek a témában egyik kedvenc francia gasztrobloggeremnél Nadjibellánál). Nekem legjobban a szezámmagosak ízlettek, ezekben a krém is szezámmagból készült.

Kulináris élményeim itt véget is érnek. Amit érdemes megszívlelni: higiénia szempontjából egészen mások az elvárásaik, mint nekünk, de nem szabad ezzel foglalkozni. A ryad-ban, ahol laktunk éppen felújították a szennyvízcsatornát. A kilapátolt matéria szagát érezve bármelyik európai orrát befogva menekült volna. A munkások viszont kényelmesen betemették a csatornát, majd körbeülték a hatalmas kuszkuszos tálat és a közös edényből vidáman kanalazták az ételt. Olyan jóízűen ettek, hogy teljesen mellékessé vált a közeg. ...

A Bonjour Möszjő Bácsin Móni avat be bennünket a belga óvoda újabb rejtelmeibe, én meg hamarosan megírom, hogy mi történik, ha 5cm hó esik Brüsszelben.

Jamie Oliver cukkinisalátája mentával, fokhagymával, chilivel és citrommal

"Kértek egy cukkinit? Gyönyörűek az idén és annyi termett, hogy mi már nem bírjuk megenni." - mondták a rokonok, a szomszédok. Mindenki, akinek kertje volt. De mi nem kértük. Mert nekünk is rengeteg maradt a nyakunkon. A cukkini nagy divat volt. Rántva ettük, meg töltve. Nem ízlett. Nem volt íze, ahogy apám mondaná: "hagy magával csinálni mindent". Később fejlődtünk: nagyon vékony karikákra vágtuk,bepácoltuk jó sok apróra vágott fokhagymával, kakukkfűvel, borssal és házi zsemlemorzsába (igazi zsemléből, kicsit megpirítva a sütőben) paníroztuk. Így már egész jó volt. A bundája.

A cukkini nem lett kedvenc.

Aztán még is az lett. Brüsszelben tele van vele a piac, kicsik és karcsúak, "courgette"- (ejtsd: kurzsett) névre hallgatnak.  Több magyar ismerősöm is uborkának vélte, innen látszik, hogy otthon csak a megtermett példányokat fogyasztottuk. Először csak egyet-kettőt vettem, tortillába reszeltem, ratatouille-t készítettem belőle. Aztán jött Jamie Oliver cukkinis tagliatellé-je (hamarosan a blogon is) és végül ez a saláta. JO. receptje ez is. Több, mint egy kiló cukkini tűnt el pillanatok alatt, annyira ízlett mindenkinek. Előételnek is nagyon jó lehet.

A Bonjour Möszjő Bácsin ma a belga iskoláról esik szó, öjjékről és egyéb viszontagságokról.

Hozzávalók:

4 cukkini (ne legyenek túl nagyok)

1 kicsi chilipaprika

fél gerezd fokhagyma

egy marék menta

1 citrom leve

extraszűz olívaolaj

A cukkinit héjastól legyaluljuk vagy nagyon vékony szeletekre vágjuk. (lehet hosszában vagy keresztben vágni, ha türelmetlenek vagyunk, akkor inkább előbbi változat). Grillen vagy egy bordás serpenyőben mindkét oldalukat megsütjük-az sem baj, ha egy kicsit megégnek. A megsült cukkini szeleteket egy nagy tálra rakosgatjuk-fontos, hogy ne kerüljenek egymásra. A finomra vágott (magok-erek nélküli) chili paprikával és apróra vágott fokhagymával megszórjuk a cukkinit, meghintjük apróra vágott mentával. Ráfacsarjuk a citromlevet, meglocsoljuk olívaolajjal és meghintjük sóval.

Gasztro-nosztalgia Bács-Kiskun megyéből

Uborkaszezon van. Nem főzök új ételeket, csak a régi megszokottakat. De hogy a blog ne haljon meg teljesen, nosztalgia következik a "nagymama főztje" címmel. Hogy apropója is legyen: nemrég Baján jártam a papám érettségi találkozója okán.

Papa Bács-Kiskun megyéből, egészen pontosan Dávodról származik, gimnáziumba pedig Bajára járt a legendás III. Béla gimnáziumba.. Jó húsz éve nem jártam arrafelé, nagymamám meghalt, a régi házban idegenek laknak. Most kíváncsiságból lementünk megnézni a falut, ami nem sokat változott az időközben felújított fürdőtől  eltekintve. Nagyon szépen megcsinálták, ha lett volna időnk, szívesen bementünk volna.

Kulináris élményekkel ezúttal nem lettem gazdagabb, de jó pár dolog eszembe jutott menet közben. Nagymamám mindig halászlével vagy "csibecsipedettel" várt bennünket. Az előbbit természetesen bajai módra főzte és gyufatésztával tálalta. Utóbbi átmenet volt a gulyás és a pörkölt között, nevével ellentétben véletlenül sem csibéből, hanem tyúkból vagy kakasból készült csipetkével, de zöldségek nélkül.  A csirkét, kacsát maga nevelte, úgyhogy igazi kapirgálós biojószágokon nőhettem volna fel. Ha ettem volna belőle.... Sajnos, a kukoricán éldegélő szárnyasok húsa barna (szerintem),  úgyhogy nekem a szomszéd tápos csirkéje kellett, mert az szép fehér volt... A kacsamájat viszont nagyon szerettem-ezt kacsazsírban sütötte ki. Azóta sem ettem olyan jót. Szerettem még a bácskai pörcöt, ez egy nagy  húsos töpörtyű volt, a tetején ropogós bőrrel.

Süteményekben érezhető volt a szerb hatás,  rétesből mákosat és diósat sütött elsősorban, amit például Vas megyei nagymamám egyáltalán nem csinált.  A legérdekesebb sütemény, ami után azóta is nyomozok, az "alvés" volt, aminek még a nevével sem találkoztam máshol.  Ez egy speciális sütemény (szerb vagy török lehet talán)  két ostyalap között keményre vert tojáshab, nagy gerezd diókkal, a hab íze viszont kifejezetten törökmézre emlékeztetett. Bármennyit meg tudtam volna enni belőle.

Emlékezetes esemény volt a búcsú, ahonnan ifjú koromban mindig igazi tükrös, piros mézeskalácsszívvel tértem haza. Ezt mindig hosszú ideig őrizgettem, ellentétben a gyüdi olvasóval, amit azonnal felfaltam. Ez egy piros-sárga mézeskalács korongokból álló lánc volt, amiből nem sajnálták az élelmiszerszínezéket. Órákkal később, amikor ennek a jelei is megmutatkoztak,  nagy riadalmat okozott a családban. De a 70-es években nem nagyon foglalkoztak az E betűs mérgekkel, úgyhogy a gyüdi olvasó ezután is hozzátartozott a búcsúhoz.

Bajához nem kötnek gasztronómiai élmények, hacsak az nem, hogy a főtéren egy cukrászdában láttam először olyan krémet, ami rózsaszín-barna-sárga rétegekből állt. Sokáig vágyakoztam utána, aztán egyszer vettek  a szüleim egy pohárral. Nagy csalódás volt, mert  a csodálatos krémet a maszatos arcú kislányos pudingporból készítették, amit napi sűrűséggel főzött nekem akkoriban az anyukám.

Amikor most Baján jártunk, annyira meleg volt, hogy utcai hideg élelmezésre fogtuk magunkat. Először a Türr István Múzeummal szemben, a pékségben ettünk egy húsos bureket. A tészta nagyon ízlett, de a tölteléken lenne mit javítani.

Ezután az Eötvös utcán fagyiztunk. Fényképezni engedély nélkül nem lehetett, de bármelyik fagyizót nyugodt szívvel merem ajánlani.

A napot a Bucicenterben zártuk. Nem állítom, hogy a legjobb hamburger, amit életemben ettem, de a mérete imponáló. Ha valaki nagyon éhes, nyugodtan próbálja ki, jól fog lakni. Húgom gyerekeinek kitartott az autóban Bajától Paksig......

Szigorúan sósan - Sajtos túrós rétes

A Táfelspiccet olvasgattam ma, ahol éppen arról folyt az értekezés, hogy mit adjunk a külföldi vendégnek. A téma különösen kedves számomra, miután ez a kérdés gyakorta felmerül nálunk. Erről majd a Bonjour Möszjő bácsi-n írok bővebben, de addig is néhány gondolat a sós túró-édes túró témakörben. Édes túróval én még sikert nem arattam sehol-megkóstolták, meg is ették, de nem dicsérték különösebben. Nem övezte ováció a  Túró Rudit sem, nem akadt náció a gyerekeim baráti körében, akinek ízlett volna.

Különösebben nem csodálkoztam, mert nálunk a családban, minden, ami túrós, az sós.... A túrós csusza meg a pogácsa rendben is van, szerintem az másoknál is sós (ne is említsük meg a töpörtyűs-porcukros variációkat). De mi cukor nélkül esszük a túrógombócot is és a kapros-túrós lepény sem látott cukrot sohasem. Sós a túrós rétes is, amit melegen szeretek a legjobban. Simán meg tudok enni belőle egy egész rudat és közben azzal áltatom magam, hogy nem is hízlal annyira. Ha réteslapból sütjük, nagyon gyorsan elkészül, de akkor a legfinomabb, ha magunk nyújtjuk a tésztát, Kaporral ne kísérletezzünk, valamiért nem tesz jót neki.

Hozzávalók:

6 réteslap (ha jó minőségű, elég 4)

fél kg túró

3-4 tojás

10 dkg reszelt sajt

só

olaj vagy olvasztott zsír a lapok megkenéséhez

A túrót összekeverjük a tojásokkal és a sajttal. Megsózzuk. Egy réteslapot nedves konyharuhára fektetünk és egy ecset segítségével megkenjük zsiradékkal. Ráfektetjük a következő lapot, és ezt is beolajozzuk. Erre jön a harmadik lap,amit egyenletesen  megkenünk a töltelék felével. Feltekerjük a rétest (nem túl szorosan!) és a tetejét is megkenjük olajjal. A maradék lapokkal és töltelékkel hasonlóan járunk el.

200 fokos sütőben 15-20 percig sütjük, amíg kissé megpirul a teteje.

Marianna túrós pogácsája

Marianna a kisebbik fiam egyik osztálytársának az anyukája, aki mindig nagyon finom süteményeket hoz az iskolai ünnepségekre. (emellett kiváló töltött káposztában is, de ezt csak néhány szerencsés kiválasztott tudja.) Ez a pogácsa az abszolút kedvenc, amiből mindig süt egy tepsivel és pillanatok alatt elfogy. 

A receptjét természetesen mindannyian elkértük. Hasonló pogácsát már én is sütöttem, de úgy látszik, itt is számít a technológia és az is, hogy sütőpor helyett szódabikarbónát használ.  Megpróbáltam egy lustább, kevésbé munkaigényes változatot is, de nem lett olyan magas és könnyű, mint Mariannáé. Sok időt spórolhatunk és jót is tesz a tésztának, ha este összegyúrjuk. Nekem volt maradék sajtom, ezt lereszeltem és hajtogatás közben rászórtam a tésztára - így még finomabb lesz.

Hozzávalók:

25 dkg liszt

25 dkg túró

25 dkg vaj vagy margarin

2 dl tejföl 

1 kiskanál szódabikarbóna

1 evőkanál só

A tetejére:

1 tojás

10 dkg reszelt sajt (lehetőleg füstölt sajt)

A pogácsa hozzávalóit összegyúrjuk, a tejfölt részletekben tegyük hozzá, mert nem biztos, hogy a teljes mennyiségre szükség lesz. Egy órát pihentetjük a hűtőszekrényben. Ezután kinyújtjuk és hajtogatjuk. (részletes technológia itt). Újabb fél órára visszatesszük a hűtőbe, majd ismét megismételjük a műveletet. Ezután megint fél óra pihentetés következik  a hűtőben.

Begyújtjuk a sütőt 200 fokra. Lisztezett deszkán fél cm vastagra kinyújtjuk a tésztát, késsel berácsozzuk és kiszaggatjuk. Tojással megkenjük, reszelt sajttal megszórjuk. 10-15 percig sütjük,amíg a tetején szépen megpirul a sajt.

Török muszaka

Muszakát - görög rakott padlizsánt jó pár évvel ezelőtt készítettem először. Annyira ízlett az étel, amit a Magyar Konyha receptje alapján főztem, hogy akkoriban hetente ettük. Aztán meghívtam egyik barátunkat ebédre, természetesen muszakára és finoman szólva nem arattam nagy sikert. "Alattomosan támad"-mondta, miközben lassan eszegette az ételt és látszott, hogy keres benne valamit, amit semmiképpen sem szeretne megenni. Később kiderült, hogy a rozmaring az ellenség, aminek én nagyon szeretem az ízét, úgyhogy bőven szórtam belőle a krumplira. A kudarc egy időre kedvemet szegte, úgyhogy az étel kikerült a repertoáromból.

Néhány év múlva eltöltöttünk egy hetet Krétán, ahol újra felbukkant a muszaka. Nem ízlett. Sem a hotel svédasztalánál, sem a vendéglőben, ahol tettünk még egy próbát. Egyszerűen ízetlen volt. A múlt héten aztán egy vendégségben, ahol pasticciót-görög tésztafelfújtat- kaptunk, megoldódott a rejtély. Ízetlen a besamel, amit használnak és a húst is sokkal erősebben kell fűszerezni ahhoz,hogy a magyar ízlésnek megfeleljen.

Közben megtaláltam a Magyar Konyhás receptet az egyik szakácskönyvemben (Hargitai György : A príma szakács nagykönyve) és kiderült, hogy amit én muszaka címen főzök, nem görög étel. Hanem török. A török konyha nagy kedvencem, de muszakának hírét még nem hallottam ott és a net-en keresgélve sem bukkantam semmire. De a recept jó. Aki meg finom görög ételeket akar enni, keresse fel Mirzát, aki éppen görög hetet tart. 

Miután a recept Belgiumhoz kötődik, az egyik legfinomabb habos-pirosgyümölcsös torta receptjét a Bonjour Monsieur bácsin közlöm, érdemes kipróbálni, nagyon finom! Emellett belevágunk a belga oktatási rendszer ismertetésébe (roppant érdekes téma, de komolyan!!!).  Az óvodáról egyik kedvenc bloggerem, Móni ír, aki ezután rendszeres vendégem lesz.

Hozzávalók

50 dkg burgonya

2 közepes padlizsán (inkább a karcsúbb, hosszúkás fajta jó hozzá)

50 dkg paradicsom

2 gerezd fokhagyma

50 dkg darált hús (sertés, marha vagy bárány)

8 evőkanál olívaolaj

1 kiskanál kakukkfű

1 kiskanál zsálya

késhegynyi Cayenne bors

fél mokkáskanál őrölt bors

fél kiskanál szárított rozmaring

4 tojás

2 dl tej

A padlizsánt vékony karikákra vágjuk és besózzuk. 20 percig állni hagyjuk.

A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, felaprítjuk. Két evőkanál olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a húst. Sóval, kakukkfűvel, zsályával és Cayenne borssal fűszerezzük és fehéredésig sütjük.

A paradicsomot meghámozzuk (forró vízbe mártjuk, így könnyebb lehúzni a héját) és vékony karikákra vágjuk.

A padlizsánt átsütjük a maradék olajon (kb. 2-2 perc kell mindkét oldalon).

A krumplit meghámozzuk, vékony karikákra vágjuk és egy  közepes, kiolajozott tepsi alját kirakjuk vele. Sózzuk és rászórjuk a rozmaring felét. Ezután közepes lángon 15 percig sütjük előmelegített sütőben. Kivesszük, ráöntjük a húst és a tetejét váltakozva kirakjuk padlizsán és paradicsomszeletekkel. 

Újabb 15 percig sütjük. Közben a tojásokat simára keverjük a tejjel. A muszakát megszórjuk sóval, őrölt borssal, a maradék rozmaringgal rozmaringgal és ráöntjük a tojásos tejet.. (Akkor a legfinomabb, ha az öntet teljesen ellepi) Még 20 percig sütjük.