Jamie Oliver cukkinisalátája mentával, fokhagymával, chilivel és citrommal

"Kértek egy cukkinit? Gyönyörűek az idén és annyi termett, hogy mi már nem bírjuk megenni." - mondták a rokonok, a szomszédok. Mindenki, akinek kertje volt. De mi nem kértük. Mert nekünk is rengeteg maradt a nyakunkon. A cukkini nagy divat volt. Rántva ettük, meg töltve. Nem ízlett. Nem volt íze, ahogy apám mondaná: "hagy magával csinálni mindent". Később fejlődtünk: nagyon vékony karikákra vágtuk,bepácoltuk jó sok apróra vágott fokhagymával, kakukkfűvel, borssal és házi zsemlemorzsába (igazi zsemléből, kicsit megpirítva a sütőben) paníroztuk. Így már egész jó volt. A bundája.

A cukkini nem lett kedvenc.

Aztán még is az lett. Brüsszelben tele van vele a piac, kicsik és karcsúak, "courgette"- (ejtsd: kurzsett) névre hallgatnak.  Több magyar ismerősöm is uborkának vélte, innen látszik, hogy otthon csak a megtermett példányokat fogyasztottuk. Először csak egyet-kettőt vettem, tortillába reszeltem, ratatouille-t készítettem belőle. Aztán jött Jamie Oliver cukkinis tagliatellé-je (hamarosan a blogon is) és végül ez a saláta. JO. receptje ez is. Több, mint egy kiló cukkini tűnt el pillanatok alatt, annyira ízlett mindenkinek. Előételnek is nagyon jó lehet.

A Bonjour Möszjő Bácsin ma a belga iskoláról esik szó, öjjékről és egyéb viszontagságokról.

Hozzávalók:

4 cukkini (ne legyenek túl nagyok)

1 kicsi chilipaprika

fél gerezd fokhagyma

egy marék menta

1 citrom leve

extraszűz olívaolaj

A cukkinit héjastól legyaluljuk vagy nagyon vékony szeletekre vágjuk. (lehet hosszában vagy keresztben vágni, ha türelmetlenek vagyunk, akkor inkább előbbi változat). Grillen vagy egy bordás serpenyőben mindkét oldalukat megsütjük-az sem baj, ha egy kicsit megégnek. A megsült cukkini szeleteket egy nagy tálra rakosgatjuk-fontos, hogy ne kerüljenek egymásra. A finomra vágott (magok-erek nélküli) chili paprikával és apróra vágott fokhagymával megszórjuk a cukkinit, meghintjük apróra vágott mentával. Ráfacsarjuk a citromlevet, meglocsoljuk olívaolajjal és meghintjük sóval.

Gasztro-nosztalgia Bács-Kiskun megyéből

Uborkaszezon van. Nem főzök új ételeket, csak a régi megszokottakat. De hogy a blog ne haljon meg teljesen, nosztalgia következik a "nagymama főztje" címmel. Hogy apropója is legyen: nemrég Baján jártam a papám érettségi találkozója okán.

Papa Bács-Kiskun megyéből, egészen pontosan Dávodról származik, gimnáziumba pedig Bajára járt a legendás III. Béla gimnáziumba.. Jó húsz éve nem jártam arrafelé, nagymamám meghalt, a régi házban idegenek laknak. Most kíváncsiságból lementünk megnézni a falut, ami nem sokat változott az időközben felújított fürdőtől  eltekintve. Nagyon szépen megcsinálták, ha lett volna időnk, szívesen bementünk volna.

Kulináris élményekkel ezúttal nem lettem gazdagabb, de jó pár dolog eszembe jutott menet közben. Nagymamám mindig halászlével vagy "csibecsipedettel" várt bennünket. Az előbbit természetesen bajai módra főzte és gyufatésztával tálalta. Utóbbi átmenet volt a gulyás és a pörkölt között, nevével ellentétben véletlenül sem csibéből, hanem tyúkból vagy kakasból készült csipetkével, de zöldségek nélkül.  A csirkét, kacsát maga nevelte, úgyhogy igazi kapirgálós biojószágokon nőhettem volna fel. Ha ettem volna belőle.... Sajnos, a kukoricán éldegélő szárnyasok húsa barna (szerintem),  úgyhogy nekem a szomszéd tápos csirkéje kellett, mert az szép fehér volt... A kacsamájat viszont nagyon szerettem-ezt kacsazsírban sütötte ki. Azóta sem ettem olyan jót. Szerettem még a bácskai pörcöt, ez egy nagy  húsos töpörtyű volt, a tetején ropogós bőrrel.

Süteményekben érezhető volt a szerb hatás,  rétesből mákosat és diósat sütött elsősorban, amit például Vas megyei nagymamám egyáltalán nem csinált.  A legérdekesebb sütemény, ami után azóta is nyomozok, az "alvés" volt, aminek még a nevével sem találkoztam máshol.  Ez egy speciális sütemény (szerb vagy török lehet talán)  két ostyalap között keményre vert tojáshab, nagy gerezd diókkal, a hab íze viszont kifejezetten törökmézre emlékeztetett. Bármennyit meg tudtam volna enni belőle.

Emlékezetes esemény volt a búcsú, ahonnan ifjú koromban mindig igazi tükrös, piros mézeskalácsszívvel tértem haza. Ezt mindig hosszú ideig őrizgettem, ellentétben a gyüdi olvasóval, amit azonnal felfaltam. Ez egy piros-sárga mézeskalács korongokból álló lánc volt, amiből nem sajnálták az élelmiszerszínezéket. Órákkal később, amikor ennek a jelei is megmutatkoztak,  nagy riadalmat okozott a családban. De a 70-es években nem nagyon foglalkoztak az E betűs mérgekkel, úgyhogy a gyüdi olvasó ezután is hozzátartozott a búcsúhoz.

Bajához nem kötnek gasztronómiai élmények, hacsak az nem, hogy a főtéren egy cukrászdában láttam először olyan krémet, ami rózsaszín-barna-sárga rétegekből állt. Sokáig vágyakoztam utána, aztán egyszer vettek  a szüleim egy pohárral. Nagy csalódás volt, mert  a csodálatos krémet a maszatos arcú kislányos pudingporból készítették, amit napi sűrűséggel főzött nekem akkoriban az anyukám.

Amikor most Baján jártunk, annyira meleg volt, hogy utcai hideg élelmezésre fogtuk magunkat. Először a Türr István Múzeummal szemben, a pékségben ettünk egy húsos bureket. A tészta nagyon ízlett, de a tölteléken lenne mit javítani.

Ezután az Eötvös utcán fagyiztunk. Fényképezni engedély nélkül nem lehetett, de bármelyik fagyizót nyugodt szívvel merem ajánlani.

A napot a Bucicenterben zártuk. Nem állítom, hogy a legjobb hamburger, amit életemben ettem, de a mérete imponáló. Ha valaki nagyon éhes, nyugodtan próbálja ki, jól fog lakni. Húgom gyerekeinek kitartott az autóban Bajától Paksig......

Szigorúan sósan - Sajtos túrós rétes

A Táfelspiccet olvasgattam ma, ahol éppen arról folyt az értekezés, hogy mit adjunk a külföldi vendégnek. A téma különösen kedves számomra, miután ez a kérdés gyakorta felmerül nálunk. Erről majd a Bonjour Möszjő bácsi-n írok bővebben, de addig is néhány gondolat a sós túró-édes túró témakörben. Édes túróval én még sikert nem arattam sehol-megkóstolták, meg is ették, de nem dicsérték különösebben. Nem övezte ováció a  Túró Rudit sem, nem akadt náció a gyerekeim baráti körében, akinek ízlett volna.

Különösebben nem csodálkoztam, mert nálunk a családban, minden, ami túrós, az sós.... A túrós csusza meg a pogácsa rendben is van, szerintem az másoknál is sós (ne is említsük meg a töpörtyűs-porcukros variációkat). De mi cukor nélkül esszük a túrógombócot is és a kapros-túrós lepény sem látott cukrot sohasem. Sós a túrós rétes is, amit melegen szeretek a legjobban. Simán meg tudok enni belőle egy egész rudat és közben azzal áltatom magam, hogy nem is hízlal annyira. Ha réteslapból sütjük, nagyon gyorsan elkészül, de akkor a legfinomabb, ha magunk nyújtjuk a tésztát, Kaporral ne kísérletezzünk, valamiért nem tesz jót neki.

Hozzávalók:

6 réteslap (ha jó minőségű, elég 4)

fél kg túró

3-4 tojás

10 dkg reszelt sajt

só

olaj vagy olvasztott zsír a lapok megkenéséhez

A túrót összekeverjük a tojásokkal és a sajttal. Megsózzuk. Egy réteslapot nedves konyharuhára fektetünk és egy ecset segítségével megkenjük zsiradékkal. Ráfektetjük a következő lapot, és ezt is beolajozzuk. Erre jön a harmadik lap,amit egyenletesen  megkenünk a töltelék felével. Feltekerjük a rétest (nem túl szorosan!) és a tetejét is megkenjük olajjal. A maradék lapokkal és töltelékkel hasonlóan járunk el.

200 fokos sütőben 15-20 percig sütjük, amíg kissé megpirul a teteje.

Marianna túrós pogácsája

Marianna a kisebbik fiam egyik osztálytársának az anyukája, aki mindig nagyon finom süteményeket hoz az iskolai ünnepségekre. (emellett kiváló töltött káposztában is, de ezt csak néhány szerencsés kiválasztott tudja.) Ez a pogácsa az abszolút kedvenc, amiből mindig süt egy tepsivel és pillanatok alatt elfogy. 

A receptjét természetesen mindannyian elkértük. Hasonló pogácsát már én is sütöttem, de úgy látszik, itt is számít a technológia és az is, hogy sütőpor helyett szódabikarbónát használ.  Megpróbáltam egy lustább, kevésbé munkaigényes változatot is, de nem lett olyan magas és könnyű, mint Mariannáé. Sok időt spórolhatunk és jót is tesz a tésztának, ha este összegyúrjuk. Nekem volt maradék sajtom, ezt lereszeltem és hajtogatás közben rászórtam a tésztára - így még finomabb lesz.

Hozzávalók:

25 dkg liszt

25 dkg túró

25 dkg vaj vagy margarin

2 dl tejföl 

1 kiskanál szódabikarbóna

1 evőkanál só

A tetejére:

1 tojás

10 dkg reszelt sajt (lehetőleg füstölt sajt)

A pogácsa hozzávalóit összegyúrjuk, a tejfölt részletekben tegyük hozzá, mert nem biztos, hogy a teljes mennyiségre szükség lesz. Egy órát pihentetjük a hűtőszekrényben. Ezután kinyújtjuk és hajtogatjuk. (részletes technológia itt). Újabb fél órára visszatesszük a hűtőbe, majd ismét megismételjük a műveletet. Ezután megint fél óra pihentetés következik  a hűtőben.

Begyújtjuk a sütőt 200 fokra. Lisztezett deszkán fél cm vastagra kinyújtjuk a tésztát, késsel berácsozzuk és kiszaggatjuk. Tojással megkenjük, reszelt sajttal megszórjuk. 10-15 percig sütjük,amíg a tetején szépen megpirul a sajt.

Török muszaka

Muszakát - görög rakott padlizsánt jó pár évvel ezelőtt készítettem először. Annyira ízlett az étel, amit a Magyar Konyha receptje alapján főztem, hogy akkoriban hetente ettük. Aztán meghívtam egyik barátunkat ebédre, természetesen muszakára és finoman szólva nem arattam nagy sikert. "Alattomosan támad"-mondta, miközben lassan eszegette az ételt és látszott, hogy keres benne valamit, amit semmiképpen sem szeretne megenni. Később kiderült, hogy a rozmaring az ellenség, aminek én nagyon szeretem az ízét, úgyhogy bőven szórtam belőle a krumplira. A kudarc egy időre kedvemet szegte, úgyhogy az étel kikerült a repertoáromból.

Néhány év múlva eltöltöttünk egy hetet Krétán, ahol újra felbukkant a muszaka. Nem ízlett. Sem a hotel svédasztalánál, sem a vendéglőben, ahol tettünk még egy próbát. Egyszerűen ízetlen volt. A múlt héten aztán egy vendégségben, ahol pasticciót-görög tésztafelfújtat- kaptunk, megoldódott a rejtély. Ízetlen a besamel, amit használnak és a húst is sokkal erősebben kell fűszerezni ahhoz,hogy a magyar ízlésnek megfeleljen.

Közben megtaláltam a Magyar Konyhás receptet az egyik szakácskönyvemben (Hargitai György : A príma szakács nagykönyve) és kiderült, hogy amit én muszaka címen főzök, nem görög étel. Hanem török. A török konyha nagy kedvencem, de muszakának hírét még nem hallottam ott és a net-en keresgélve sem bukkantam semmire. De a recept jó. Aki meg finom görög ételeket akar enni, keresse fel Mirzát, aki éppen görög hetet tart. 

Miután a recept Belgiumhoz kötődik, az egyik legfinomabb habos-pirosgyümölcsös torta receptjét a Bonjour Monsieur bácsin közlöm, érdemes kipróbálni, nagyon finom! Emellett belevágunk a belga oktatási rendszer ismertetésébe (roppant érdekes téma, de komolyan!!!).  Az óvodáról egyik kedvenc bloggerem, Móni ír, aki ezután rendszeres vendégem lesz.

Hozzávalók

50 dkg burgonya

2 közepes padlizsán (inkább a karcsúbb, hosszúkás fajta jó hozzá)

50 dkg paradicsom

2 gerezd fokhagyma

50 dkg darált hús (sertés, marha vagy bárány)

8 evőkanál olívaolaj

1 kiskanál kakukkfű

1 kiskanál zsálya

késhegynyi Cayenne bors

fél mokkáskanál őrölt bors

fél kiskanál szárított rozmaring

4 tojás

2 dl tej

A padlizsánt vékony karikákra vágjuk és besózzuk. 20 percig állni hagyjuk.

A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, felaprítjuk. Két evőkanál olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a húst. Sóval, kakukkfűvel, zsályával és Cayenne borssal fűszerezzük és fehéredésig sütjük.

A paradicsomot meghámozzuk (forró vízbe mártjuk, így könnyebb lehúzni a héját) és vékony karikákra vágjuk.

A padlizsánt átsütjük a maradék olajon (kb. 2-2 perc kell mindkét oldalon).

A krumplit meghámozzuk, vékony karikákra vágjuk és egy  közepes, kiolajozott tepsi alját kirakjuk vele. Sózzuk és rászórjuk a rozmaring felét. Ezután közepes lángon 15 percig sütjük előmelegített sütőben. Kivesszük, ráöntjük a húst és a tetejét váltakozva kirakjuk padlizsán és paradicsomszeletekkel. 

Újabb 15 percig sütjük. Közben a tojásokat simára keverjük a tejjel. A muszakát megszórjuk sóval, őrölt borssal, a maradék rozmaringgal rozmaringgal és ráöntjük a tojásos tejet.. (Akkor a legfinomabb, ha az öntet teljesen ellepi) Még 20 percig sütjük.

Sajtos stangli-avagy barátkozzunk....

Társasházban nőttem fel. Amikor 1970-ben átadták,  kilenc fiatal házaspár költözött be a másfél szobás kis lakásokba. Voltak kisgyerekek, születtek szép sorban a testvérek is.  A mamák otthon voltak, úgyhogy az egész napot télen-nyáron az udvaron töltöttük. Pár száz méterre kukoricaföld húzódott, amiből aztán nemsokára "kinőtt" a kelenföldi lakótelep. Megépült a legendás bikás park,ahova sokszor kimentünk, de a törzshelyünk akkor is az udvar maradt. Nemcsak játszottunk, ettünk is. Hol az egyik anyuka küldött le egy nagy tál hámozott almát, hol egy másik egy tányér linzert. Ott ettem először olyan császármorzsát, ami lisztből készült és a sütőben kellett megsütni. A másik kulináris élmény a közösen elfogyasztott spenót volt, ami a garázs mögött, a saját közös kiskertünkben termett. Ezt mindig az én anyukám főzte és a kertben ettük meg. De közös ebéd volt a bizonyítványosztás után a barátfüle is,amit azóta sem ettem.

Egyik nap eszembe jutott, hogy meg kéne ezt itt is próbálni és egy tepsi sajtos stanglit kiküldtem a gyerekeknek a kisfiammal. Először furcsán nézegették, de hamar elfogyott. Másnap hogy-hogy nem megint sütöttem egy kis sajtos stanglit (1 kg lisztből, foci EB van ugye....)  és a kicsi megint vitt belőle a többieknek. 

Aztán harmadnap megjelent egy marék ananásszal "a gyerekek hozták ki" felkiáltással,ma meg gumicukrot kapott, amit az "angol bácsi" adott a gyerekeknek. Lassan alakul.... 

Mindenesetre a sajtos rúd akkora sikert aratott, hogy azóta franciául és angolul is leírtam a receptet, és a rádlit (derelyevágót) is kivittem szemléltetőeszköznek.

Ezt a receptet itt találtam és az egyik legfinomabb sajtos stangli, amit valaha ettünk. Sokszor megcsináltam már, általában gouda sajttal, mert itt azt a legegyszerűbb beszerezni. A zsír azért kell bele,mert így lesz igazán omlós. Egyébként ki lehet hagyni, akkor zsír helyett több vajat tegyünk bele. (de zsírral finomabb..) Én vajat használok margarin helyett, ezért kevesebb zsírt teszek bele (2 evőkanállal).

A Bonjour Möszjő Bácsin az Abattoirs-ról, Brüsszel egyik legnagyobb piacáról olvashattok.

Hozzávalók:

750 gramm liszt

150 gramm reszelt sajt 

250 gramm vaj vagy margarin

10 deka zsír 

2 tojássárgája

1 dl tej

30 gramm élesztő

1 kávéskanál cukor

1 pohár tejföl

2 teáskanál só (ízlés kérdése)

A stanglik megkenéséhez

1 tojássárgája

vagy köménymag

Az élesztőt a cukorral felfuttatjuk langyos tejben. Közben a lisztet összemorzsoljuk a vajjal és a zsírral, megsózzuk, hozzáadjuk a reszelt sajtot, majd a közepébe öntjük a felfuttatott élesztőt, a tojássárgájákat és a tejfölt. Alaposan összegyúrjuk. Ha nagyon ragadna, akkor adjunk hozzá lisztet, ha túl kemény lenne, akkor tejet vagy tejfölt (ha egyik sincs, akár vizet). 

Negyedórát pihentetjük. Ezután négy részre osztjuk. Lisztezett deszkán egyenként kinyújtjuk: akkora legyen, mint egy nagy tepsi.  Rádlival (derelyevágóval) vagy egy éles késsel csíkokra vágjuk. 

Egyenként megkenjük tojássárgájával és megszórjuk a sajt felével. Köménymaggal is díszíthetjük sajt helyett. Előmelegített 200 fokos sütőben kb 10 percig sütjük-amíg a tetején a sajt szépen megpirul.

Nizzai zöldségleves, avagy soupe au pistou

"Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta."

Ez a Rejtő idézet jutott eszembe, amikor  feltálaltam az ebédet ( A három testőr Afrikában kezdő sorai - nekem is időbe telt, amíg megtaláltam..). Egy magyar (a nagyobbik fiam) és egy szlovén fiú ült az asztalnál és angolul beszélgetett. Kisvártatva megérkező lányom a magyar vonalat erősítette, de miután két gyerekem, ha gyorsan akar közölni egymással valamit, franciául beszél, a franciák is kaptak egy pontot. Aztán befutott egyik iskolatársuk, aki a változatosság kedvéért görög származású, de évekig Írországban élt. ...  Az asztalon meg francia zöldségleves volt és svéd kakaós-kókuszos kalács. A fél EU jelen volt aznap a konyhámban. Brüsszelben.

A nizzai zöldségleves, a soupe au pistou, azóta izgatta a fantáziámat, amióta kaptam egy nizzai szakácskönyvet. Nem is akármilyet, hanem a nagymamáét. Kicsit át kellett dolgozni a receptet,mert a nagy darabokra vágott cukkinivel valószínűleg nem arattam volna nagy sikert, pláne ilyen mennyiségben (eredetileg 5 darab kellene). Az eredeti recept szerint nagy darabokban kell beletenni a sárgarépát és  a navet-t is,amit nálunk karórépának ismernek.(ezt kihagytam) Én inkább olasz módra, apróra vágva tettem bele a sárgarépát és a zellert, mert így a  leves a toszkán zöldséglevesre, a ribollitára emlékeztetett, amit nagyon szeretnek. (abban nincsen cukkini,viszont van kelkáposzta, méghozzá a legkülső,sötétzöld levelei) Mégis teljesen más íze lett a zsálya és a pistou (pesto) miatt. Nekem nagyon ízlett, végül nekik is, de azt mondták " az a káposztás leves mégis jobb". Hetente egyszer eszünk ilyen jellegű levest, egyrészt,mert szeretjük, másrészt mert mindegyik hasonlít a Hippokratész leves-re, ami állítólag távol tartja a betegségeket. Mindenesetre mind a toszkánok , mind a provanszálok (ők is nagy soupe au pistou fogyasztók) sokáig élnek.

A Bonjour Möszjő Bácsi!-n ma a legbelgább zöldségről, a cikóriáról olvashattok egy saláta recept kíséretében és egy "kisszínest" a belga éjszakákról.

Hozzávalók:

egy közepes fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

2 nagy sárgarépa

2 szál szárzeller vagy egy kis darabka zellergumó

1 kicsi cukkini apróra vágva 

4 közepes krumpli megtisztítva, kockákra vágva

1 doboz hámozott paradicsomkonzerv (400g-os)

1 doboz fehér bab konzerv (400g-os)

300 gramm zöldbab (nekem nem volt itthon) kis kockákra vágva

2 levél zsálya apróra vágva

10 levél bazsalikom apróra vágva

3 evőkanál olívaolaj

100 gramm vékony spagetti vagy makaróni

só

(1 húsleveskocka, de ez nem kötelező)

A pistou-hoz

egy marék bazsalikomlevél

1 dl olívaolaj

2 gerezd fokhagyma

A hagymát, a fokhagymát, a sárgarépát és a zellert apróra vágjuk. (én konyhai robotgéppel csináltam.) Az olívaolajon, takaréklángon  megpároljuk a zöldségkeveréket,majd hozzáadjuk az apróra vágott bazsalikomot és zsályát.Kicsit kevergetjük,majd beleöntjük a paradicsomkonzervet, a zöldbabot, a krumplit és a cukkinit. Felöntjük vízzel (vagy húslevessel, ha nincs, hozzáadjuk a leveskockát). Amikor a krumpli megpuhult, hozzáadjuk a leöblített fehér babot és befőzzük a tésztát. (kb 6-10 perc kell neki,ne főzzük túl, "al dente" legyen)

A pistou-hoz összeturmixoljuk a bazsalikomot,a fokhagymát és az olívaolajat. Olasz módra szoktak bele parmezánt tenni, de a receptben nem szerepel. Tálaláskor a levesbe tesszük.